Több híd, illetve útszakasz is javításra, megerősítésre szorul Hargita megyében az országutakon, pénz viszont évek óta nem jutott ezekre. Mivel az országos útügyi társaság költségvetése még nem ismert, nem lehet tudni, idén lesz-e változás.
A színházi világnap alkalmából szélesre tárja kapuit a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház – március 27-én, hétfőn egész napos kínálattal várja az érdeklődőket. A nyílt napnak is titulálható eseményen gyerekek, felnőttek betekintést nyerhetnek a színház működésébe.
Minden korosztály számára kikapcsolódást és pihenést biztosít majd az a szabadidőpark, amelyre támogatási ígéretet kapott a kormánytól Gyergyószentmiklós önkormányzata. Szerdán délután a beruházás műszaki adatait tartalmazó kimutatásokat fogadta el a város képviselő-testülete.
Egyre többen választják az idő felmelegedésével a biciklis közlekedést Csíkszeredában, ezért összeszedtük a KRESZ-ből azokat a lényegesebb szabályokat, amelyek a kerékpározókra vonatkoznak.
Hatodik alkalommal vesznek részt – intézményi zöld nap keretében – városszépítő akcióban Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának alkalmazottai. A víz világnapjához kapcsolódóan pénteken az Olt folyó partját tisztítják meg.
A jelenlegi szakoktatáson mindenképpen változtatni kellene, ami most van, azt értelmetlen így folytatni – véli az egyik gyergyószentmiklósi iskola munkatársa, akinek alapos rálátása is van a kérdésre, de konkrét javaslatai is lennének.
A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ harmadik alkalommal kínálja a gyergyószékieknek a Klassz-Tavasz Fesztivál rendezvényeit. Ezúttal nemcsak a zene, hanem a kép, a film, a könyv is helyet kapott a programban. Április és május folyamán hét alkalommal várják az érdeklődőket.
A tavaszra megsokasodott kátyúk miatt panaszkodnak az autósok, de az utakon lévő gödrök a lakóknak is problémákat okoznak. Főként, ha az áldatlan állapot hosszú ideje tart. Tűrhetetlen a helyzet többek között a gyergyószentmiklósi Temető utca végében.
A digitális technológia bevonása az oktatásba, a tananyag kipróbálása a gyakorlatban, a pedagógus segítői szerepe – csak néhány szempont, amelyek a 21. századi tanórákon már elengedhetetlenek lennének.
Csak a matricával ellátott kuka tartalmát szállítja el Gyergyócsomafalváról a Salubriserv áprilistól. Matricákat a polgármesteri hivatalnál lehet váltani az előre kifizetett illeték ellenében. Ezentúl is minden második csütörtökön viszik el a porták elől a hulladékot. Emelkedett viszont a hulladékelszállítási díj
Fiatalok, rendkívül tehetségesek, egyedi hangzásviláguk pedig könnyen azonosíthatóvá, felismerhetővé teszi a zenéjüket – a NÉKED próbatermében jártunk, ahol az együttes tagjai a kezdetekről, nyári bulikról, további tervekről beszéltek portálunknak.
Lőfegyvert fogtak a kezükbe kedden a Hargita megyei újságírók: a rendőrség napja alkalmából szervezett Céllövészeti Sajtókupán mérték össze ügyességüket. Az Udvarhelyi Híradó, valamint a Csíki Hírlap munkatársai is fegyvert ragadtak.
Alig tíz napja, hogy fizikai formátumban is megjelent a Bagossy Brothers Company újabb nagylemeze. A Nap felé című albumot hétvégén Marosvásárhelyen is bemutatja a gyergyószentmiklósi zenekar, amelynek tagjai múlt évben a koncertdömping miatt annyit utaztak, hogy másfélszer megkerülhették volna a Földet.
Különleges turistacsoportot láthattak a gyergyószékiek hétvégén. Borszéken a világháború nyomait szemlélték, Gyergyószentmiklóson templomtoronyból nézték meg a várost, Csomafalván többek között kovácskodtak, citeráztak és csokoládét kóstoltak. Mindannyian idegenvezetők voltak, ezúttal turistaszerepben
Népszerűsítenék az elektronikus ügyintézésre lehetőséget biztosító www.e-szolgaltatasokhr.ro internetes felületet, amelyen keresztül Hargita megye lakói online intézhetik ügyeiket. Ugyanakkor a weblapon egyes megyei közintézmények online szolgáltatásai is elérhetők, amelyeket a későbbiekben bővíteni szeretnék.
Szekeres Ildikó szakápoló a gyász feldolgozásáról tartott előadást, Birta Zsuzsanna pedig megosztotta, hogyan sikerült feldolgoznia a tragédia okozta veszteségét. A Gyergyócsomafalvi Szociális Központban kérdéseikre is választ kaphattak a jelenlévők a felmerülő kérdéseikre a gyász kapcsán.
Évek óta szomszédai keserítik életét a gyergyószentmiklósi Rákóczi Ferenc utca 22. szám alatt élő idős nőnek. A 80 éves Király Margit immár nem először fordult szerkesztőségünkhöz. A helyszínen beszélgettünk vele és a helyi rendőrök, az önkormányzat álláspontját is megtudtuk.
A Fészek, Gyergyói Édesanyák Egyesülete bababörzét és gyerekruhavásárt szervezett a hétvégén. Az eseménynek jótékonysági célja is volt, pénz gyűjtöttek egy beteg ditrói kislány kezelésére.