Főként az elszigetelt településeken élő tanulók számára jelenthet nagy segítséget, hogy Hargita Megye Tanácsa 54 elektromos iskolabuszt vásárol az Országos Helyreállítási Terv részeként. Több mint 1600 tanuló számára biztosítják így majd a közlekedést.
Dr. Horváth Alpár vette át a vezetést a múlt tanév végén nyugdíjba vonult dr. Dombay Istvántól a gyergyószentmiklósi „Csiky-kerti egyetemen”. Számos területen szeretne fejlődést elérni.
Jövő héten kezdik utalni a pénzt több mint 220 ezer külhoni gyereknek és fiatalnak, akik támogatásban részesülnek az idei évben a Szülőföldön magyarul program keretében – adja hírül közleményében a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság.
A pótérettségi óvások elbírálása utáni, végleges eredményei szerint a résztvevők 32,3 százalékának sikerült a vizsgája; ez 3 százalékkal jobb arány az első eredmények után közöltnél (29,3 százalék) – tájékoztatott pénteken az oktatási minisztérium.
Csütörtöki ülésén az oktatási minisztérium Társadalmi Párbeszéd Bizottsága jóváhagyta a következő tanév országos vizsgáinak időpontjait – számolt be a Facebook-oldalán Ligia Deca.
Ligia Deca tanügyminiszter szerda este bejelentette, hogy vizsgamentes napokat iktatnak be a jövő évi országos vizsgákon a vizsganapok közé.
Azoknál a székelyudvarhelyi iskoláknál érdeklődtünk a tanévkezdésről, amelyeknél az elmúlt időszakban nagyobb volumenű felújítás zajlott.
A pótérettségizők 29,3 százaléka ment át országos szinten az őszi vizsgán – derül ki az oktatási minisztérium által közzétett, fellebbezések előtti eredményekből. Székelyföldön az országos átlag alatti az átmenési arány.
Hétfőn délig közzéteszi az oktatási minisztérium a pótérettségi eredményeit, az óvásokat 18 óráig lehet benyújtani a vizsgaközpontokhoz – emlékeztet az Agerpres.
Manapság nem lehet elképzelni jobb „problémát” egy település számára, mint azzal szembesülni, hogy az iskola szűkössé vált, a gyereklétszám növekedése miatt új ingatlan felépítésére van szükség. Gyergyóalfaluban ez történik.
Több mint 33 ezer érettségiző iratkozott be országszerte a hétfőn kezdődött érettségivizsga augusztusi fordulójára. A videókamerákkal felügyelt termekben reggel kilenckor kezdődött el a román írásbeli vizsga.
Az Erdély egyik legszebb vasúti építményeként ismert, Csíkszeredától mintegy 20 kilométerre lévő Karakó-völgyhidat mindkét világháborúban felrobbantották. Néhány éve teljesen felújították, a mellette található épület azonban sajnos továbbra is lepusztult állapotban van.
Hétfőn reggel kilenckor kezdődnek a 2024-es pótérettségi írásbeli vizsgái – írja az Agerpres.
Vannak jó mesés-verses könyvek, amelyekkel segíthetjük még óvoda előtt a gyermek ismerkedését az óvodai élettel, de legalább annyire fontos az is, hogy időben vigyék a gyereket közösségbe, hogy minél előbb elkezdődjön a beilleszkedése.
Állnak a falak és be is van födve az épülő napköziotthon Homoródszentmártonban, mégis le kellett állni idén a munkálatokkal. A gondot az jelentette, hogy időközben csődbe ment az építkezéssel megbízott cég – jelenleg új kivitelezőt keres a megrendelő.
Számos nagyobb beruházás zajlik jelenleg a csíkszeredai iskolákban, két tanintézetnél tornaterem épül, továbbá folyamatban van majdhogynem az összes iskola korszerű felszerelését célzó pályázat lebonyolítása is.
Korlátozzák a 2024-25-ös tanévtől kezdődően a mobiltelefonok és más elektronikus kommunikációs eszközök használatát a vizsgákon, versenyeken és tanórákon – egyebek mellett ezt tartalmazza a diákok jogait és köteleségeit szabályozó új miniszteri rendelet.
Közvitára bocsátotta hétfőn a tanügyminisztérium a 2025-ös érettségi és képességvizsga időpontjáról és menetrendjéről szóló határozattervezeteket.
Térképpel szemléltetve tette közzé Ligia Deca oktatási miniszter a szeptemberben kezdődő tanév sívakációinak felosztását. De itt van a teljes tanév szerkezete is.