Új arculatot kaphat a csíkszeredai Gál Sándor tér, amely a városközpont egy meghatározó, de eddig viszonylag kevés változást megélt övezete. Új elem lesz a borvízkút, és a sokszor kifogásolt körparkolót is újragondolnák.
A Román Posta átszervezésével május elsejétől egyes vidéki postai ügynökök munkaidejét lecsökkentették, ami elégedetlenséget szült az alkalmazottak körében, ugyanis az intézkedés kötelező módon bércsökkentéssel is jár.
Nemcsak összeállították és elfogadták, hanem alkalmazzák is a legeltetési szabályzókat a csíki településeken – tudtuk meg a megkérdezett polgármesterektől. Van, ahol idén már nem is volt ezzel kapcsolatos probléma, máshol kisebb gondok azért adódnak.
Kizárólag a régizene-fesztivál keretében szerveznek régizenei nyári egyetemet Romániában. A képzésekre június 12-ig jelentkezhetnek a hallgatók.
Az utóbbi napokban egyre gyakrabban hallottunk kisgyerekes anyukáktól a lepkehimlőről: van, aki azért beszélt róla, mert nemrég estek át a fertőzésen, más azért, mert a betegségtől tartott.
Csibi József, a madéfalvi RMDSZ jelöltje az egyedüli, aki indul a június 11-ei időközi választáson a madéfalvi polgármesteri tisztségért. Habár versenyhelyzet nem lesz, arra bátorítanak minden helyit, hogy vegyenek részt a szavazáson.
Vastagabb porréteg lepte be az épületeket, járműveket, járdákat és úttesteket az elmúlt időszakban. A mikroszkópos vizsgálat meglepő eredményt hozott.
Régi fényképek alapján tervezték újra a csíkszeredai Petőfi utcai Hirsch-ház kirakatait, amelyeket eredeti helyükön állítanak vissza az épület homlokzatának felújítása során. A munkálatoknak nemrég fogtak hozzá.
Kátyúzásra, felületi kezelésre igen, nagyobb beruházásokra viszont nem jut pénz ebben az évben a Hargita megyén átvezető országutakon. Több híd is megerősítésre vár, ezek közül várhatóan egyet tudnak kijavítani.
Várhatóan a tavalyhoz hasonló rendszerben, de új és felújított illemhelyekkel, információs irodával, büfékkel fogadják majd a Szent Anna-tóhoz érkező turistákat nyártól.
A térségben őshonos keresztes vipera valós veszélyt jelent ebben az időszakban. Szakemberek szerint, amennyiben valakit a gyanú szerint vipera mar meg, azonnal hívni kell a 112-es egységes segélyhívószámot.
Gergely Tímea sütötte idén a legfinomabb házi készítésű mézeskalácsot a kézdivásárhelyi önkormányzata és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány által meghirdetett versenyen. A felhívásra összesen 18 nő, család, közösség vagy civil csoport jelentkezett. A beérkezett finomságokat szakmai zsűri pontozta, akik nem ismerték az édességek mögött lévő személyeket.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági bűnügyekkel foglalkozó osztálya összesen 15 házkutatást hajtott végre pénteken olyan ingatlanokban, amelyek mind egyetlen személy tulajdonába tartoznak.
Elküldte a hivatalos meghívót Ferenc pápának a csíksomlyói látogatás tárgyában Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek. Az esetleges pápai vizittől az ortodox–katolikus kapcsolatok javulását, a restitúciós ügyek megoldásának előmozdítását remélik.
Csütörtökön kezdődik a 27. Csík-Expó, Székelyföld legnagyobb, ingyenesen látogatható kiállítása és vására. A május 25-28. között zajló rendezvényt először tartják az Erőss Zsolt Arénában.
Biztonságos környezetben építheti tovább fészkét az a csíkszentimrei gólyapár, amely az átlagoshoz képest kissé megkésve, körülbelül két hete kezdett fészket rakni (valószínűleg első alkalommal) a település Bedecs nevű falurészén.
A székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz Plébánia idén is megszervezi a hagyományos csíksomlyói gyalogos zarándoklatot. A szervezők arra kérik mindazokat, akik szeretnének részt venni a zarándoklaton, hogy előzetesen jelentkezzenek be az egyházközség honlapján vagy a plébánia irodájában.
A 15 centimétert közelítette a legveszélyesebb gödör mélysége a csíkszeredai felüljáró hídon, ahol az útburkolat javítását szombaton végezték el. Mint minden korábbi beavatkozás, ez is csak időlegesen javít a helyzeten. Az építmény nagyjavítást igényel.
Folytatja a kászonújfalvi közbirtokosság a 2012-ben a Répát-tetői erdőtűzben megsemmisült területek újraültetését. Idén 75 ezer csemete elültetését tervezik. A munkálatok már két hete tartanak, pénteken pedig két helybéli általános iskola tanulói is besegítettek.