A korábbi Dinamit – Teret nyitunk! konferencia, motivációs nap kisebb kiadását, úgynevezett „kistestvérét” rendezi meg november 17–19. között a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT). A turné helyszínei Csíkszereda, Székelyudvarhely és Sepsiszentgyörgy.
Egyelőre arra sincs pénze a balánbányai vízszolgáltató vállalatnak, hogy kifizesse októberre harminc alkalmazottjának a bérét. Segítségre várnak.
Erdélyi, magyarországi színházi alkotók, intézményvezetők, rendezők, kritikusok is aláírták a Magyar Színházi Szövetség (Maszín) közleményét, amelyben aggodalmuknak adnak hangot amiatt, hogy a Csíki Játékszínt is érintő átszervezésekre kerül sor.
Hatszáz lejes kárt okozott falustársának egy kászonaltízi férfi azzal, hogy behatolt a károsult egy üresen álló házába, majd deszkát és ajtót lopott onnan.
Elkezdődnek hétfőn a XIX. Csak tiszta forrásból − csíkszéki népdalvetélkedő elődöntői. Először Gyimesfelsőlokon versenyeznek a gyermekek.
A 2013-ban Európai Polgár díjjal kitüntetett Raoul Wallenberg Egyesület 2010 óta rendezi meg a Wallenberg nyomában elnevezésű vetélkedőt középiskolás diákok számára, amelyen idén első alkalommal vettek részt a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium diákjai.
Eltűnt az érzéstelenítő szerek nagy része a romániai fogászati piacról, a fogorvosoknak pedig nehézséget okoz a készítmények beszerzése.
Új burkolatot kapott a Csíkszeredához tartozó Erdőalján a 13A jelzésű országúttól a hegyivadász dandárhoz vezető útszakasz, így most akadálytalanul megközelíthető a leszállóhely.
Felborult egy teherautó csütörtök este hét óra körül Tusnádfürdőn, a sofőr életét vesztette, két utasát pedig a helyszínen látták el. A baleset ugyanott történt, ahol nyáron egy üres üvegeket szállító kamion borult fel.
Vasárnap tizenhatodik alkalommal szervezik meg a Csángó Napot Csíkszeredában. A rendezvényt idén a november 13-án ünnepelt magyar nyelv napja tiszteletére hirdették meg, részeként a megyei önkormányzat ez alkalomra szervezett rendezvénysorozatának.
Semmisnek nyilvánította a Bukaresti Ítélőtábla a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) keresetét, amelyet a Hargita megyei tanács egyik, a megyezászló-tervezetre vonatkozó határozata kapcsán nyújtott be.
A kézdivásárhelyi Székely Katonanevelde építését báró Purtzell János kezdeményezte 1811-ben, 1819-ben kezdtek hozzá empire stílusban, 1822-ben fejezték be, és 1823. február 26-án kezdődött el benne az oktatás.
Több fajta drogot és egy engedély nélkül tartott fegyvert is azonosított, illetve foglalt le Hargita megyében a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság az elmúlt időszakban.
Tartalékban marad a csíkszeredai fizetéses parkolási rendszer számára kidolgozott új szabályzó, amely nem kerül megvitatás céljából a helyi önkormányzati képviselők elé. Ennek oka, hogy a közlekedésrendészet nem tartja hatáskörének a tervezet láttamozását.
A csíkszentmártoni plébániatemplomnak Toursi Szent Márton püspök a védőszentje, akinek liturgikus emléknapja november 11-e. Az egyházközség búcsúünnepét vasárnap déli fél egytől tartják.
Összehangolt munka folyik a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetének műhelyeiben, ahol javában készülnek az év végi vásárokra.
Biztosan nem állítanak szobrot Fodor Sándornak Csíkszeredában, az író 90. születésnapjára. Emellett a Szék útján álló házhoz – amelyben Csipike megteremtője nevelkedett – tervezett emléktábla sorsa is erősen bizonytalan.
Családalapítás vagy Istennek szentelt élet? Ennek a kérdésnek az eldöntésében, és az ehhez kapcsolódó felvetések megválaszolásában próbálnak segítséget nyújtani a fiataloknak a ferences szerzetesek a hétvégi eseményükön Csíksomlyón.
Tájékoztató körutat indít jövő héttől a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE), az erdélyi középiskolásoknak kívánják bemutatni az intézmény 2018/2019-as tanévre szóló kínálatát.