Nem okozott problémákat a sofőrvizsgák gyakorlati részének rögzítése Hargita megyében. Az intézkedést sokkal inkább kedvezőnek ítélik az illetékesek, hiszen biztosítja a vizsga menetének törvényességét.
Anyagi finanszírozás hiányában jelenleg áll a tavaly év végén elkezdett csíkszentimrei műjégpálya építése. Ősszel ugyan folytatják a munkát, de csak az alap befejezésére jut az idei költségvetésből.
Tizenegy táblát, 230 széket, 131 iskolai padot és négy fiókos asztalt kapott adományba egy német cégtől a csíkcsicsói iskola. Ősztől már használatba is veszik az iskolai eszközöket.
Néhány napon belül dolgozni kezdenek az építők a csobotfalvi kultúrháznál, amelynek felújítását a csíkszeredai polgármesteri hivatal végezteti. Idén a bővítés készül el, jövőben folytatják.
A Vääräjoen Vartijat Rautio nevű finn cserkészcsapat tavaly látta vendégül a csíkrákosi 18. Zöld Péter Cserkészcsapatot Finnországban. Már akkor megbeszélték, hogy tartják a kapcsolatot, és most jött össze, hogy Csíkrákoson lássák vendégül a finn barátaikat.
Ellopták lakóhelye közelében leparkolt autóját – jelentette vasárnap délután a csíkszeredai rendőrkapitányságon egy helyi nő. Az elkövetőt kedden azonosította a rendőrség.
Hiába van 2018 májusáig még jótállási időszakban a csíkszeredai uszoda, a létesítményt kivitelező kolozsvári cég egyelőre nem jelentkezett, hogy a jelzett meghibásodásokat, problémákat kijavítsa.
Az I. világháborúban elesett, az Úz-völgyi sírkertben eltemetett hősök előtt tiszteleg Csíkszentmárton önkormányzata azáltal, hogy gránittáblákra vésette 845 ott nyugvó nevét. A hadi temető kerítésére kihelyezett kilenc tábla ezredenként tartalmazza a hazafiak névsorát.
Azok az autótulajdonosok, akik forgalomba szeretnék íratni frissen vásárolt használt autójukat, Hargita megyében – más megyékhez képest – hosszú ideig várakozni kényszerülnek. A végleges rendszámtábla kiváltása jelenleg két hónapba is beletelhet.
Játszóteret újítottak fel, fásszínt építettek, focikaput és kosárpalánkot is felállítottak az erdőalji és a csíksomlyói iskolák udvarán azok az önkéntes csoportok tagjai, akik egy angliai magániskolából érkeztek Csíkba.
Két hónapja vezették be az ingyenesen hívható, ügyfélkapcsolati zöld számot a csíkszeredai közvilágítás meghibásodásainak bejelentésére. Azóta 26 észrevételt jegyeztek.
Szól a muzsika, zeng a nóta, dobbannak a lábak, pörögnek a szoknyák, forognak a párok, összekapaszkodik a nagy vigasságban ismerős és ismeretlen Tusványoson, a Kriza János Csűrben. Aki egyszer ide betér, nehezen távozik, hiszen beszippantja az itt tapasztalható hangulat, a vidámság, az életerő, a népdal és néptánc csodája.
A szakmai kritériumoknak eleget tevő pedagógusok egy interjút követően foglalhatják el a nyári versenyvizsga után szabadon maradt iskolavezetői tisztségeket. Hargita megyében 66 igazgatói és aligazgatói tisztség betöltetlen jelenleg.
Őszi felvételit hirdet a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara. Az idei nyári felvételin 10 százalékkal többen jelentkeztek, mint a tavalyi évben, most további jelentkezőket várnak.
A tusnádfürdői Gyöngyvirág Néptáncegyüttes a fürdőváros egyik meghatározó kulturális csoportja, nem egy hivatásos táncos is kikerült már innen, ugyanakkor több „gyöngyvirágos” generáció nőtt már fel.
Erdély az ötödik legelőnyösebb régió, Csíkszereda pedig a tizenhetedik legelőnyösebb megyeszékhely az üzletek és vendéglők hozzáférhetősége szempontjából a Storia.ro ingatlanközvetítő portál legújabb felmérése szerint.
Évente mindössze néhány esetben indul orvosi műhiba-eljárás Hargita megyében, azoknak is kisebb részében bizonyosodik be, hogy az orvos hibázott. Rendszerint a hiányos kommunikáció vezet oda, hogy a betegek eljárást kezdeményeznek.
Jövő év augusztusáig hosszabbították meg a Felcsík integrált fejlesztése elnevezésű projekt befejezési határidejét. Erre azért volt szükség, mert a beruházások közül kettő esetében az első alkalommal meghirdetett közbeszerzési eljárások sikertelenek voltak.
Különösebb rendbontás nélkül zajlottak le a Csíkszeredai Városnapok, azonban a Gál Sándor téri játszótéren ismeretlenek alapos rongálást végeztek a hétvégén. A több napos rendezvényen ugyanakkor 138 köbméter hulladék gyűlt össze.