Elutasította a bukaresti szenátus szerdán azt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott, a törvényhozás két magyar képviselője által decemberben ismét beterjesztett törvényjavaslatot, amely területi autonómiát irányozna elő a Székelyföldnek.
Bírálta szerdán Klaus Johannis államfő a Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét, hangsúlyozva, a Szociáldemokrata Párt (PSD) segített az RMDSZ-nek abban, hogy átmenjen a javaslat a képviselőházon.
A Székelyföld területi autonómiájáról szóló tervezetet március 25-éig kellett volna tárgyalja a képviselőház. Mivel a plénumban nem tűzték napirendre, hallgatólagosan elfogadták, a napokban átment a szenátusba, amely döntőházként szavaz majd.
Székelyföld autonómiastatútumáról kedden tárgyaltak a képviselőház emberjogi bizottságában. A tervezetet a bizottság negatívan véleményezte, három támogató, négy ellenszavazattal és egy tartózkodással döntöttek így.
A közvéleményt mérgezi, magyarellenességet gerjeszt és gyűlöletre uszít a két román szakszervezeti vezető autonómiaellenes állásfoglalása – szögezte le keddi sajtótájékoztatóján Kulcsá-Terza József.
A Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezet nyilvánvaló módon megszegi az alkotmányt és Románia NATO, illetve és Európai Uniós csatlakozásakor tett vállalásait – erre figyelmeztette levélben két parlamenti házelnököt két szakszervezeti vezető.
Kulcsár-Terza József és Biró Zsolt parlamenti képviselők szerdán ismét törvénytervezetként iktatták a Románia Parlamentjében Székelyföld Autonómia Statútumát.
Tartja az ígéretét: év végéig beterjeszti a román parlamentbe a Székelyföld területi autonómiájáról szóló statútumot Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő.
Még ebben az évben benyújtja a román parlamentbe az autonómiastatútumot Kulcsár-Terza József, az RMDSZ listáján parlamenti képviselői mandátumot szerzett MPP-s politikus.
El kell érni, hogy a többségi társadalom politikai osztálya szóba álljon az autonómia kérdését illetően a magyar közösséggel – hangsúlyozta Szili Katalin a 90. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban pénteken, a Kós Károly Sátorban tartott autonómia-kerekasztal beszélgetésen.
Az USR-PLUS szövetség európai parlamenti választási terveiről számolt be Dacian Cioloş volt miniszterelnök csütörtökön Csíkszeredában. A PLUS elnöke a találkozón a magyarságnak is üzent március 15-e alkalmából.
Nem volt zökkenőmentes az engedélyeztetésének és elkészítésének folyamata, de a számos kezdeti kritika ellenére a Gordon-tetőn felépített Jézus Szíve-kilátó nem került homályba – inkább hírnevet szerzett magának.
Parlamenti képviselői minőségében fordult Klaus Johannis államfőhöz Kulcsár-Terza József, levélben továbbítva a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) cáfolatát a Törvényhozási Tanács véleményezésére, amelyben a testület a tavaly benyújtott székelyföldi autonómiastatútum elutasítását javasolta.
Levélben fordult Klaus Johannis államfőhöz, Viorica Dăncilă miniszterelnökhöz, és a román kormány 26 miniszteréhez Kulcsár-Terza József sepsiszentgyörgyi képviselő, arról tájékoztatva őket, hogy a magyar közösség nem mond le Székelyföld autonómiájáról.
A Székely Nemzeti Tanács Csíkszeredában is őrtűz gyújtásával hívta fel a figyelmet a székely autonómiatörekvésekre vasárnap délután a Mikó vár előtti parkolóban.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) együttes ülésen erősítette meg szombaton a marosvásárhelyi vártemplomban az erdélyi magyarság kulturális autonómia és a székelység területi autonómia iránti igényét.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közvitára bocsátotta azt az állásfoglalását, amelyben az autonómiatervezete parlamenti elutasítása során felhozott érvekre válaszol.
Centenáriumi székely nagygyűlésre hívja november 18-án 13 órára Sepsiszentgyörgy főterére a székelyeket és a velük szolidaritást vállaló erdélyi magyarokat a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).
Hat ország bukaresti nagykövetségének írt levelet Kulcsár-Terza József MPP-s politikus, kérve a közbejárásukat, hogy elinduljon az autonómiáról a magyar-román párbeszéd.