Útlezárások Székelyudvarhelyen

Aszfaltozási munkálatok miatt lezárnak két utcaszakaszt az elkövetkező napokban – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.

Vígjátékkal indítja új évadát a kézdivásárhelyi Udvartér Színház

Molnár Ferenc A testőr című vígjátékával indítja 2023-2024-es évadát a nyár folyamán újraszerveződött kézdivásárhelyi Udvartér Színház.

Vígjátékkal indítja új évadát a kézdivásárhelyi Udvartér Színház
2023. október 11., szerda

Budapesten fogadta Novák Katalin köztársasági elnök Klaus Iohannis román államfőt

Novák Katalin magyar államelnök Budapesten fogadta szerdán Klaus Iohannis államfőt. Román államfő egyébként legutóbb 14 éve tett hivatalos látogatást Budapesten.

Budapesten fogadta Novák Katalin köztársasági elnök Klaus Iohannis román államfőt
2023. október 11., szerda

Barabás László, Tölgyesi Béla és Szőke Tibor kapták idén az Orbán Balázs-díjat

Maros megyéből Barabás László néprajzkutató, Háromszékről Szőke Tibor kádármester, Hargita megyéből pedig Tölgyesi Béla rézműves vehette át kedd este a székelyföldi megyék elöljáróitól az Orbán Balázs-díjat.

Barabás László, Tölgyesi Béla és Szőke Tibor kapták idén az Orbán Balázs-díjat
2023. október 11., szerda

A pihenőidő minden alkalmazottnak jár, de nem mindig jut

A múlt hónapban országos kampány keretében ellenőrizte a munkaügyi felügyelőség a szállásadókat. Kovászna megyében nem észleltek súlyos törvénysértéseket.

A pihenőidő minden alkalmazottnak jár, de nem mindig jut
2023. október 11., szerda

Rátromfolt a maroshévízi hidegre, jócskán Csíkszeredáé az idei ősz leghidegebb reggele

Amíg Székelyföld egyes részein alig vagy egyáltalán nem fagyott szerdára virradóan, addig Csíkszereda beállította az idei őszi minimumrekordot közel mínusz 6 fokos hideggel.

Rátromfolt a maroshévízi hidegre, jócskán Csíkszeredáé az idei ősz leghidegebb reggele
2023. október 11., szerda

Agropanzió kicsit másként: marihuánát termesztett az almási nyaralóban

Az udvarhelyszéki Homoródalmáson és a háromszéki Gidófalván termesztett marihuánát egy Kovászna megyei férfi, a hatóságok gyanúja szerint kettős céllal: saját fogyasztásra és árusításra.

Agropanzió kicsit másként: marihuánát termesztett az almási nyaralóban
2023. október 11., szerda

A legközelebbi városban találták meg a marhafarmról önként távozott, majd eltűnt férfit

Megtalálták Székelykeresztúton a Szentábrahám községből október 7-én eltűnt férfit – tájékoztatott szerdán délelőtt a Hargita megyei rendőrség.

A legközelebbi városban találták meg a marhafarmról önként távozott, majd eltűnt férfit
2023. október 11., szerda

Gázvezetés Gyergyóremetén: a munka jól halad, de a finanszírozásért perelniük kell

A gázhálózat-építési munkálatok jól haladnak, a „papírozás” azonban hosszabb folyamat lesz Gyergyóremetén. A kivitelezési határidőre el fog készülni a beruházás, de az elnyert finanszírozás megmaradásáért pereskedniük kell.

Gázvezetés Gyergyóremetén: a munka jól halad, de a finanszírozásért perelniük kell
2023. október 11., szerda

Rengeteg be nem vetett fegyvert hagytak a terroristák Izraelben

Több mint háromezer be nem vetett fegyvert találtak a Hamász terroristáinak nyomában az izraeli katonák – közölte az izraeli hadsereg szerdán.

Rengeteg be nem vetett fegyvert hagytak a terroristák Izraelben
2023. október 11., szerda

Hatalmas tűz Szászrégenben

Hatalmas tűz ellen küzdöttek a tűzoltók Szászrégenben: faanyagraktárak gyulladtak ki az éjszaka folyamán, a lángok mintegy 2500 négyzetméteres területet érintettek.

Hatalmas tűz Szászrégenben
Hatalmas tűz Szászrégenben
2023. október 11., szerda

Hatalmas tűz Szászrégenben

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
2023. október 11., szerda

Ingázási költségek: az új tanévtől átmenetileg sem terhelik a szülők zsebét

Az új tanév egyik, az ingázó diákok szüleinek kedvező újdonsága az, hogy megváltozott az ilyen jellegű költségek elszámolási rendszere. Az ingyenes utazásra feljogosító bérleteket azonban még nem kapta meg az érintett diákok egy része.

Ingázási költségek: az új tanévtől átmenetileg sem terhelik a szülők zsebét
2023. október 10., kedd

Szentháromság, eucharisztia, vigasz

Korabeli levelekkel, kötetekkel, festményekkel és más egyházi ereklyékkel szemléltetik a jezsuita rend erdélyi tevékenységét a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban.

Szentháromság, eucharisztia, vigasz
Szentháromság, eucharisztia, vigasz
2023. október 10., kedd

Szentháromság, eucharisztia, vigasz

2023. október 10., kedd

Két autó ütközött, egyik a patakmederbe zuhanva a tetején landolt

A tetején állt meg egy autó a marosvásárhelyi Poklos-patak medrében, miután összeütközött egy másik járművel kedden este. A balesetben könnyebben sérültek a gépkocsikban lévők.

Két autó ütközött, egyik a patakmederbe zuhanva a tetején landolt
2023. október 10., kedd

Jó kézbe kerül a csárda

Tizenhárom napirendi pontról döntöttek Kézdivásárhely helyi tanácsának októberi soros ülésén. Többek között módosították a helyi költségvetést, és döntöttek egy társulási szerződés megkötéséről is egy rossz állapotú ingatlan felújítása érdekében.

Jó kézbe kerül a csárda
Jó kézbe kerül a csárda
2023. október 10., kedd

Jó kézbe kerül a csárda

2023. október 10., kedd

A hatóságok számára is hasznot hozott az üzemanyagot és gázt forgalmazó egységek ellenőrzése

Augusztus vége, a crevediai tragédia óta számos hatóság ellenőrzi a benzinkutakat, gázt forgalmazó töltőállomásokat, gázpalackokat szállító és forgalmazó vállalkozásokat, illetve cseppfolyósított gázt használó vállalatokat Hargita megyében is.

A hatóságok számára is hasznot hozott az üzemanyagot és gázt forgalmazó egységek ellenőrzése
2023. október 10., kedd

Mire a mentőegységek a helyszínre értek, az utasok már kimásztak a felborult autóból

Könnyebb sérüléseket szenvedett két személy, miután az autó, amelyben utaztak, felborult kedd délután Bélbornál.

Mire a mentőegységek a helyszínre értek, az utasok már kimásztak a felborult autóból
2023. október 10., kedd

Van egy kiállítás, amit nem látni, hanem érezni kell

Nem mindennapi élményben lehet része azoknak, akik részt vesznek a Láthatatlan kiállításon Székelyudvarhelyen, ahol látássérültek bőrébe bújva tapinthatják ki a mindennapokat a résztvevők.

Van egy kiállítás, amit nem látni, hanem érezni kell

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye