
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Az elmúlt nap során országszerte 651 járművezetői jogosítványt függesztettek fel a rendőrök, és 264 forgalmi engedélyt vontak be – írja a belügyminisztérium tájékoztatása alapján az Agerpres hírügynökség.
2022. szeptember 10., 12:552022. szeptember 10., 12:55
2022. szeptember 10., 12:582022. szeptember 10., 12:58
A tájékoztatás szerint 24 óra leforgása alatt 4457 rendőri beavatkozásra volt szükség, ebből 3110 a közrend fenntartásával kapcsolatos, 1347 pedig sürgősségi eset volt. A belügyi szervek 132 bűncselekményt elkövető személyt értek tetten, és elfogtak tizenkét körözés alatt álló személyt. Az illetékesek összesen
Pénteken a katasztrófavédelem 1140 esetben nyújtott azonnali orvosi segítséget a bajbajutottaknak, további 49 esetben tüzet kellett oltaniuk, hét alkalommal pedig roncsok közé rekedt embereket kellett kimenteniük.
A rendőrök két eltévedt és kritikus állapotban lévő személyt mentettek meg,
és 12 vészhelyzetben lévő emberen segítettek - áll a belügyi tárca tájékoztatásában.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!