
Jövő hónapban kezdhetik el az új híd összeszerelését
Fotó: Erdély Bálint Előd
Noha nem volt zökkenőmentes a 137-es megyei úton, Nagygalambfalva határában lévő, a Nagy-Küküllőn átívelő híd megépítésének elkezdése, jelenleg tényelegesen zajlik az új átkelő megalapozása, amelyet a tervek szerint ősszel már aszfaltozhatnának is.
2020. május 12., 09:062020. május 12., 09:06
Két évnyi bürokratikus munka után tavaly sikerült megépíteni az autósforgalom számára nélkülözhetetlen póthidat, majd elbontották a rossz állapotban lévő, nagyjából százéves átkelőt Nagygalambfalva határában.
– tudtuk meg a helyszínen a munkapont vezetőjétől. Az is kiderült, hogy már télen el szerették volna kezdeni a munkát, de ez végül csak márciusban történhetett meg. A terv ugyanis az volt, hogy egy speciális technológiát alkalmazva meleg vizet fecskendeznek a földbe az alapozás idején, de sajnos nem sikerült megfelelő berendezést kölcsönöznie a kivitelezőnek, így ez elmaradt.
A helyszínen nemrég ellenőrzést tartott Borboly Csaba, a 3,8 millió lej értékű munkálatot megrendelő Hargita megyei önkormányzat elnöke is. A kivitelező azt ígérte neki, hogy még ebben a hónapban befejeződik az alapozás és elkezdhetik összeszerelni a híd beton elemeit.
„Ez muszáj így történjen, különben megbüntet minket a megrendelő” – jegyezte meg a munkapont képviselője. Mint ismeretes, a kezdéstől számítva összesen nyolc hónap áll a szebeni építőcég rendelkezésére az új híd megépítéséhez – ebbe nem tartoznak bele azok a hónapok, amikor az időjárási viszonyok miatt nem lehet haladni.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Gyerkó Levente galambfalvi polgármester szerint rendkívül fontos, hogy mielőbb megépüljön végre a híd, hiszen az nemcsak a helyiek, de az egész térség számára fontos, ugyanis Hargita megye egyik legforgalmasabb útszakaszáról van szó. A tavaly megépített póthíddal kapcsolatban elmondta, bár nem szakértő, de szerinte csak a kedvező időjárásnak köszönhető, hogy azt nem vitte el a Nagy-Küküllő. A folyó ugyanis rendszerint megárad a tavaszi időszakban, ez azonban az enyhe tél miatt idén elmaradt. Az építőcég képviselője ugyanakkor továbbra is azt állította, hogy jól lebetonozták a póthíd elemeit, úgyhogy nem lettek volna gondok.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Arról is kérdeztük a polgármestert, hogy továbbra is ragaszkodnak-e a régi, szimbolikusnak mondható híd újbóli felhasználásához. Ő azt mondta, noha nagyon szeretnék azt megtartani és egy másik helyszínen összeszerelni, ez egyelőre nagyon költséges megoldásnak tűnik. Persze ez nem azt jelenti, hogy teljesen elvetették az elképzelést, csak egyelőre nem tudni, hogy az miként kivitelezhető.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!