Hirdetés
Hirdetés

Zabolán egy napig kolbászból fonják a kerítést

A kolbászparádé nem csak töltésről szól! •  Fotó: Tinca Teddy

A kolbászparádé nem csak töltésről szól!

Fotó: Tinca Teddy

Idén a zabolai Mikes-kastély a házigazdája a Székelyföldi Kolbászfesztiválnak. A tizennyolcadik kiírásához érkező gasztronómiai vetélkedőt főként azzal az indoklással helyzeték át Sepsiszentgyörgyről Zabolára, mert az új helyszín – a kastélyhoz tartozó egyik gazdasági épület – a hagyományokhoz még közelebb álló feltételeket nyújthat, mint például korábban a városi sportcsarnok.

Kocsis Károly

2023. november 23., 13:482023. november 23., 13:48

2023. november 23., 14:232023. november 23., 14:23

A november 25-i, szombati kolbászparádéra tizenhat csapat jelentkezett, mindegyik legfeljebb öt tagból állhat, akiket három-három kibic, vagyis szurkoló segíthet, biztathat. A benevezési díj 600 lej, ami tartalmazza az alapanyagok, azaz tíz kiló hús és 15 méternyi húr árát is. A versenyzőknek szombaton 11 órától kezdődően

három óra áll rendelkezésükre ahhoz, hogy a kolbászt elkészítsék.

A zsűri pontozza a hagyományos termék ízét, fűszerezését, aspektusát (színét, formáját), különös tekintettel arra, hogy kinek a receptje és kolbásztöltési módszere idézi a leghitelesebben az elődök gasztronómiai örökségét. Díjazzák a legelegánsabb és leghangulatosabb csapatokat, valamint a legtetszetősebb konyhadíszítést is. Az eredményhirdetés tervezett kezdési időpontja 16 óra 30 perc.

Hagyománya van a rendezvénynek

A XVIII. Háromszéki Kolbászparádé – újabb nevén Székelyföldi Kolbászfesztivál – a legrégebbi ilyen jellegű vetélkedő Székelyföldön. 2002-ben Kovászna Megye Tanácsa és az Asimcov egyesület indította, szervezte a testvérmegyei Békéscsabáról ismert és nemzetközi hírű Csabai Kolbászfesztivál mintájára, azóta mindössze három évben nem sikerült megrendezni, akkor is a Covid-járvány miatt, illetve megfelelő védnök hiányában.

Hirdetés

„Az egyik »alapító atya«, Vajda Zsigmond idén megkereste Roy Chowdhury Gergelyt, a Zabola Estate egyik tulajdonosát, hogy segítsen a rendezvény létrejöttében – osztotta meg lapunkkal Albert Zoltán a szervezők képviseletében. – Zabolán a Roy Chowdhury Alapítvány és a Pro Zabola Egyesület lelkes embereinek nem kellett kétszer mondani, ha vigasságról van szó, kézbe vettük az ügyet, és a Mikes-birtokkal együtt szombaton tető alá hozzuk a tizennyolcadik kolbászparádét.”

Mint hozzátette, a 2023-as esemény méretét tekintve

kissé kisebb lesz az elődeinél, de a helyszín és a családias hangulat folytán annál meghittebb.

„Kollégáim győzködésére az egyik csűrünket választottuk helyszínként, amelynek bejáratától tetszetős kilátás nyílik a kastélykertre. Úgy gondoljuk, ez a hatalmas gazdasági épület sokkal jobban passzol a parádé hangulatához, mint a vinilinsátrak vagy egy sportcsarnok. Ha igyekezetünket siker koronázza, feltett szándékunk, hogy az elkövetkezendőkben is ez szolgáljon a rendezvény helyszínéül” – mondta Albert Zoltán.

Itt lesz a Békéscsabai Kolbászklub is

A rendezvényt idén is megtiszteli jelenlétével a Békéscsabai Kolbászklub, és zsűritagot is delegál Korim Pálné Vali személyében, aki Könczei Csaba háromszéki parlamenti képviselő és Kovács Ödön megyemenedzser társaságában bírálja el a látottakat, kóstoltakat. Az anyaországból még Orosházáról várnak vendégeket.

2019-ben Maros megyei csapat vitte el a pálmát •  Fotó: Condra Botond Galéria

2019-ben Maros megyei csapat vitte el a pálmát

Fotó: Condra Botond

„Talán az első kiadáson kívül az idén fordul elő először, hogy önkormányzati pénzügyi segítség nélkül dolgozhatnak a szervezők, ezért külön köszönet jár Berszány Tibor úrnak, hogy a Bertis vállalat révén támogat bennünket. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy habár pénzben nem tudta, de egyéb módon a zabolai önkormányzat is kivette a részét a szervezésben, míg a gyermekeket ezúttal is a sepsiszentgyörgyi Caritas katolikus segélyszervezet örvendezteti meg jópofa interaktív programokkal” – engedett betekintést a kulisszák mögé Albert Zoltán.

A zenei aláfestést a zabolai népzene- és néptánctáborból is jól ismert Ábri Béla és a bandája biztosítja. „Tudjuk, hogy náluk szívből jön a muzsika, remélem, lesz akinek elhúzni a nótáját, és közös dalolásra is sor kerül fog kerülni” – adott hangot bizakodásának a szervező, aki azt el elárulta, hogy ha mottót kellene adnia az idei rendezvénynek, akkor az a „vissza a gyökerekhez” lenne.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés