
Érdemes érdeklődni. Május 22-étől írathatók óvodába a gyerekek
Fotó: Barabás Ákos
Első alkalommal indítanak Waldorf óvodai csoportot Székelyudvarhelyen, ugyanakkor a Cserehát-lakótelepi napköziben ősztől nemcsak tipegőket, hanem kiscsoportosokat is fogadnak. A beiratkozások május második felében kezdődnek.
2017. május 09., 13:102017. május 09., 13:10
Hétfőn kezdődött és május 22-éig tart a már óvodába járó gyerekek újraíratása a tanintézetekbe, ugyanakkor ez idő alatt írathatják át a szülők kisgyerekeiket egy másik óvodába.
Szeptemberben a bethlenfalvi Kipi-Kopi Napközi Otthon pedagógusai és óvodásai a tervek szerint az új épületben kezdhetik a tanévet. A tipegő csoportban tizenöt kicsinek lesz hely, egy hagyományos és egy step by step jellegű kiscsoportba összesen negyven háromévest várnak, ugyanakkor egy vegyes korosztályú, rövid programmal működő roma csoportot is indítanak. Újdonság, hogy
Ezzel az alternatív oktatási módszerrel egy vegyes korosztályú csoport kezd a Kipi-Kopiban – tudtuk meg Fancsali Éva igazgatótól.
Vegyes korosztályú csoportokban oktatnak a Malom utcai Zsibongó Napközi Otthon pedagógusai: ide jelenleg 220 gyerek jár. Tóth-Harsányi Éva igazgató érdeklődésünkre elmondta, a következő tanévtől csoportonként húszra szeretnék csökkenteni a létszámot, ezért tíz-tizenöt „új” gyereket fogadnak. Beiratkozáskor előnyt élveznek az ide járók testvérei, illetve a körzetben élők.
A Waldorf-pedagógia
A Waldorf-pedagógia egy emberközpontú pedagógiai megközelítés, mely az osztrák Rudolf Steiner oktatási filozófiáján alapul. A módszer három fő szakaszt különböztet meg a gyermekek fejlődésében. A nevelés a gyermek korai éveiben a praktikus, gyakorlati tevékenységekre és a kreatív játékot támogató környezet biztosítására fókuszál. Az általános iskolában a hangsúly a tanulók művészi kifejezőképességének és szociális képességének fejlesztésére tolódik, fejlesztve a megértés analitikus és kreatív módjait. A középiskolában a kritikai gondolkodásra és az idealizmus elősegítésére koncentrálnak. Az egész megközelítés hangsúlyozza a fantázia szerepét a tanulásban – olvasható a Wikipédián.
A II. Rákóczi Ferenc utcai Ficánka Napközi Otthonban is vegyes korosztályú csoportok vannak. Ide a következő tanévre húsz-húsz magyar, román, illetve roma gyereket írathatnak be szüleik. A Ficánkához tartozó Cserehát-lakótelepi épületben egy tizenöt fős tipegő csoport kezd új tanévet, ugyanakkor egy húszfős kiscsoportot is indítanak. Csak a visszairatkozási időszak után fogják pontosan tudni a szabad helyek számát a Tábor-lakótelepi Csillagvár Napközi Otthonban, azonban Lukács Kinga igazgató becslése szerint a jelenlegi nyolc csoportban 58 új beiratkozót tudnak fogadni.
Fotó: Veres Nándor
A terelőúti Eszterlánc Napközi Otthonban tizenöt hely van a tipegőben és ötven az ősszel induló két kiscsoportban. A Napsugár Napközi Otthonban tizenöt gyereket várnak a tipegőbe, azonban a kiscsoportban csupán hét új iratkozót tudnak fogadni. A Tamási Áron utcai Csicsergő Napközi Otthon vegyes csoportjaiban tizenöt szabad hely van, míg a szombatfalviban tizenhárom. Az ide beíratni kívánt gyerekek szüleinek a Bethlen Gábor utcai Napsugár napközi titkárságán kell benyújtaniuk a szükséges iratokat.
A Villanytelepi Napközi Otthonban negyvenöt új iratkozót tudnak fogadni. A jelenlegi nagycsoportban maradók mellé tíz gyereket vennének fel, ugyanakkor a vegyes életkorú csoportban is van tíz hely. Ezek mellett egy huszonötös létszámú kiscsoportot is terveznek. Itt tipegő csoport nincs, azonban a helyek függvényében vesznek fel három év alatti gyerekeket is – közölte Péter Edit igazgató. A ferences nővérek által működtetett Nardini Napközi Otthon négy vegyes korosztályú csoportjából harmincan kezdik ősszel az előkészítőt, így helyükbe ugyanannyi új gyereket várnak.
Szükséges iratok
A beiratkozáshoz szükséges iratok: a gyerek születési bizonyítványának másolata, családorvosi igazolás, a szülők személyazonossági igazolványának másolata, illetve a szülők munkahelyi/jövedelmi igazolása. A kérést a napközik titkárságán kell kitölteni, a formanyomtatványt a helyszínen kapják.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!