
Az 1918. december 1. utca és a Zefír utca kereszteződésénél található parkosított területre kerül majd a Petőfi-szobor
Fotó: Facebook/Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
Mégsem ír ki új pályázatot a Sepsiszentgyörgyre tervezett Petőfi-szoborra az önkormányzat, hanem a nyertes pályamű módosított változatát valósítják meg – írta hétfői közleményében a városvezetés.
2023. február 06., 20:582023. február 06., 20:58
2023. február 06., 20:592023. február 06., 20:59
Sepsiszentgyörgy önkormányzata pár hete jelentette be, hogy új pályázatot ír ki a Petőfi-emlékév keretében felavatandó szobor tervére, miután a közösségi médiában a nyertes pályamunkát, Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész alkotását
A döntésre reagálva a szakmai zsűri kifogásolta, hogy a városvezetés a grémium döntését megváltoztatva enged a lakossági nyomásnak.
A közlemény szerint a mostani kompromisszumos megoldás a helyi tanács RMDSZ-frakciójának felkérésére született. Ez figyelembe veszi a lakossági igényeket és a szakmai zsűri döntésének is eleget tesz.
Figyelembe véve az összes érintett fél – a nyertes terv alkotója, a lakosság, a szakmai zsűri, a helyi művészközösség és a helyi tanács RMDSZ-frakciója – álláspontját, Antal Árpád polgármester az eredeti terv módosítása mellett döntött – írják a közleményben. Mint hozzáteszik, a döntés célja, hogy az önkormányzat Petőfi Sándort hitelesen ábrázoló szobrot állítson, de azt is
Ennek érdekében tárgyalásokat kezdeményeztek Gergely Zoltán szobrászművésszel, kérve, hogy
„Meg kell találnunk azt a szűk keresztmetszetet, amit a szakma is elfogad és az embereknek is tetszik” – idézi a közlemény Antal Árpád polgármestert.

Elbírálták a Petőfi Sándor egész alakos szobrának megalkotására beérkezett pályaműveket – tájékoztat a sepsiszentgyörgyi városháza. A pályázatot Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész nyerte.
A városvezetés hangsúlyozza: a kolozsvári szobrász a pályázati kiírásnak megfelelően, mindenféle deszakralizáló, demitizáló szándék nélkül készítette el a tervet. „Szobortervének üzenete: a kultúra erősebb fegyver a kardnál” – írják, hozzáfűzve, hogy a bemutatott terv csupán vázlat, nem lehet annyira részletes, mint a végső alkotás.
Az eredetileg július 31-ére, Petőfi Sándor halálának évfordulójára tervezett szoboravató a Petőfi-emlékév Kovászna megyei zárómomentuma lenne.

Új pályázati kiírásról döntött Sepsiszentgyörgy önkormányzata, miután a Petőfi-szobor terveinek közzétételét követően a közösségi médiában véleményt nyilvánított a lakosság.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!