Hirdetés
Hirdetés

Vita előzte meg, de igazságosabb bérezést szavaztak meg az önkormányzati alkalmazottaknak Gyergyószentmiklóson

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Az önkormányzati alkalmazottak fizetésének megállapítása kapcsán merült fel egy szokásos személyeskedő vita a gyergyószentmiklósi képviselő-testület csütörtök délutáni ülésén. A hazugság szó most sem hiányzott a repertoárból.

Gergely Imre

2024. február 22., 19:182024. február 22., 19:18

A csütörtök délután tartott tanácsülésen megjelent mintegy húsz önkormányzati alkalmazott is, akik a helyszínen akarták látni, hallani, hogy mit döntenek a fizetésükkel kapcsolatban. Őket is meglephette, hogy

Csergő Tibor, Gyergyószentmiklós polgármestere visszavonta a napirendről az általa előkészített határozattervezetet, ami az ő javaslata lett volna az alkalmazottak alapfizetésének megállapítására.

Hirdetés

Így nem derült ki, hogy a polgármester mit terjesztett elő, és amint később elhangzott, a tervezetének tartalmát a tanácsosok sem ismerték.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Napirendre került viszont az EMSZ frakció által összeállított javaslat, és annak a testület többi tagjaival közösen összeállított módosítása, ami a szakszervezettel egyeztetve volt előkészítve. Itt alakult ki az a vita, amiben felmerült a hazugság szó. Ugyanis Kodácz Zoltán, a szakszervezet vezetője azt mondta, hogy

a polgármester vele nem közölte azt, hogy mi lenne a szándéka a fizetésekkel kapcsolatban,
Csergő viszont azt állította, hogy ez nem igaz.

Végül személyeskedésektől nem mentes vita után a testület elfogadta az alapfizetésekre vonatkozó javaslatot, ami az elhangzottak szerint igazságosabb lesz mint az eddigi bérezés, kiigazít egyes anomáliákat.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Azaz mostantól

valamivel nagyobb arányban nő a jövedelmük azoknak, akik eddig alacsonyabb fizetésért dolgoztak.

Ez egyébként alig több, mint egy százalékkal jelent majd magasabb bérköltséget, mint amit a polgármester – szóban – korábban javasolt, és ami az eddigi rendszert követte volna, azaz

egységesen öt százalékkal keresett volna többet minden gyergyószentmiklósi önkormányzati alkalmazott.

Nem igaz tehát az a korábban a polgármester részéről felmerült kijelentés, hogy a változás több millió lejjel növelné meg a bérköltségeket.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Az ülésen még szavaztak a helyi tanács új működési szabályzatáról is. Az előterjesztés szintén megkapta a szükséges szavazatokat, de amint elhangzott, a szabályzatot még csiszolni kell. Többek között

még nem teljesen érthető mindenkinek, hogy a rendkívüli ülések online formában való megszervezése miként fog működni a gyakorlatban.

Az ülés végén szót kért még a helyi rendőrség képviselője, felszólalásából kiderült, hogy évek óta nem kapnak finanszírozást egyenruhák beszerzésére, előfordul, hogy nincs anyagi forrás üzemanyagra a szolgálati járműbe, de az is, hogy a hétvégi szolgálatért járó és törvényben előírt szabadnapok kérdése sincs rendezve.

A helyi rendőrség ugyan Csergő Tibor alárendeltségébe tartozik, de szavaiból az derült ki, hogy ezekről a problémákról ő eddig nem tudott.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés