
Fotó: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala
A sepsiszentgyörgyi Székelyföldi Hírközlési Örökség Egyesület a magyar feltalálók napja alkalmából második alkalommal szervez kiállítást, amelyet június 13–16. között tekinthetnek meg az érdeklődők.
2023. május 30., 18:152023. május 30., 18:15
A rendhagyó kiállítás megnyitójára az egykori sepsiszentgyörgyi dohánygyár épületének első emeletén kerül sor június 13-án. A tárlatot Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere nyitja meg, beszédet mond Csáky Ernő, a Székelyföldi Hírközlési Egyesület alelnöke. A kiállítás megnyitóját követően szakmai beszélgetésre kerül sor, meghívott előadó: Ravasz András, a látássérültek olvasását segítő Braille Comfort Pack feltalálója.
A kiállítást felkeresők mikrobarázdás hanglemezeket hallgathatnak, diafilmeket nézhetnek, eredeti kattogó hangosfilm-vetítőt tekinthetnek meg, fehér-feketében videókazettákat, fadobozos rádiókészüléket, korabeli számítógépet, világrádió-készüléket, telefonközpontot vehetnek szemügyre. A régi idők találmányai mellett idén a modern eszközök is helyet kapnak: robotika, hagyományos repülőgép-modellek, drón repülők lesznek kiállítva, de a gyermekek egyik kedvenc játéka, a Lego is helyet kap.
Az ismeretterjesztés és megemlékezés mellett a rendezvény célja, hogy a látogatókkal megismertessék a korabeli távközlési és egyéb műszaki találmányokat, azok magyar és román feltalálóit, valamint a magyar származású Nobel-díjas tudósokat egy olyan környezetben, amely nem áll nagyon távol attól a kortól, amelyben ők alkottak.
A Sepsiszentgyörgyön működő Sepsi TeleTár eszközgyűjteményének köszönhetően, az interaktív tárlatvezetésen bárki kipróbálhatja a korabeli műszaki találmányokat, a szakemberek segítségével megismerhetik azok történetét, rendeltetését és használatát. A kiállítás csoportos tárlatvezetéssel tekinthető meg június 13–16. között a Kós Károly utca 21. szám alatt található egykori dohánygyár épületében.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!