
2020-ban a húsvéti időszakot hasonló jótékonysági akcióval, majd élelmiszercsomagok átadásával tette ünnepélyesebbé az alapítvány. Archív
Fotó: Juventutti Alapítvány
A csíkszeredai Juventutti Alapítvány 2020-ban több alkalommal is jótékonysági gyűjtést szervezett a szerény körülmények között, illetve mélyszegénységben élő családok támogatására. Tízéves fennállásának megünneplése alkalmából újabb adakozásra hívja támogatóit.
2021. február 07., 12:462021. február 07., 12:46
„A járvány előtti időszakban felkerestük azokat a rászoruló családokat, akik jelentkeztek nálunk, és felmértük a helyzetüket. Tavaly
– mutatott rá a kiindulási pontra Hasenec Tímea. Az alapítvány vezetője elmondta, mivel tíz éve működik a Juventutti, szimbolikusan összevonják az akciót tortaszeletekkel, így
Hozzátette, jó alkalom ez arra, hogy meg tudják látogatni a családokat, nyilvántartásba tudják venni az anyagi helyzetüket, és a későbbiekben is segíteni tudják őket.
„Február elején indult az akció, szeretnénk, ha március végéig, a fennállás megünnepléséig elérnénk a kitűzött célt” – jelezte. A gyűjtés aktuális állásáról érdeklődve Tímea közölte, hasonló akcióik révén kialakult már egy támogatói bázisuk, akik nem késlekednek, ha segíteni kell.
„Főleg az elején azok a jóakarók ugranak, akik folyamatosan követik a tevékenységünket. Öröm számomra, hogy pár nap elteltével már több mint kétszáz tortaszelet gazdára talált, hálás köszönet érte” – értékelte az adakozókedvet. A tízezer lejes végösszegből leginkább alap- és nem romlandó élelmiszereket szeretnének vásárolni, hiszen a 113 család összesen 349 gyermekéhez a csomagok eljuttatása több napba fog beletelni.
Az akció online zajlik a juventutti.ro honlapon megtalálható adományozói felületen. Egy tortaszelet ára 10 lej.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!