Hirdetés
Hirdetés

Virág Imola táncművésztől búcsúzik a néptáncközösség

Holnap este 19 órától emlékeznek a Háromszék Táncszínház egykori táncosára •  Fotó: Háromszék Táncszínház

Holnap este 19 órától emlékeznek a Háromszék Táncszínház egykori táncosára

Fotó: Háromszék Táncszínház

Türelemmel viselt betegség után elhunyt kedden Virág Imola, a sepsiszentgyörgyi Százlábú és Százlábacskák együttesek egykori vezetője, a Háromszék Táncszínház nyugalmazott tagja, aki több mint húsz évet töltött a színpadon, mint hivatásos táncos.

Farkas Orsolya

2025. január 08., 15:402025. január 08., 15:40

A Háromszék Táncszínház közösségi oldalán tudatta a hírt, hogy január 7-én, életének 51. évében, türelemmel és méltósággal viselt betegség után elhunyt nyugalmazott munkatársuk, Virág Imola táncművész, oktató.A bejegyzésben visszaemlékeznek:

Virág Imola több mint húsz évet töltött színpadon mint hivatásos táncos, mindeközben szívügyének tartotta az ifjabb nemzedék nevelését, az utánpótlás biztosítását.

Hirdetés

Párjával, a társulat igazgatójával, Virág Endrével közösen fáradhatatlanul oktattak több generációt, illetve számos táncos tevékenységet, rendezvényt szerveztek.

korábban írtuk

Szerelme a tánc, és szerelmet adott a tánc
Szerelme a tánc, és szerelmet adott a tánc

Virág Imola, a sepsiszentgyörgyi Százlábú és Százlábacskák együttesek vezetője, a Háromszék Táncegyüttes egykori tagja több mint húsz évet töltött a színpadon mint hivatásos táncos. S habár lélekben mindig is táncolni fog, tavaly visszavonult a szakmától.

„Emléked szívünkbe zárjuk, és őrizzük mindörökké azzal a több száz fiatallal együtt, akikkel néptáncpedagógiai munkásságod során megszerettetted a népi kultúrát” – búcsúzott a Háromszék Táncszínház.Virág Imola 1997-től 2022-ig volt a társulat tagja. A vele készült interjú, amelyben a szakma iránti szenvedélyéről, karrierjéről és életútjáról is mesélt, a Liget portálon olvasható.

Sepsiszentgyörgyön közös elcsendesülés keretében emlékeznek és imádkoznak Virág Imola lelki üdvösségéért csütörtökön 19 órától, a Háromszék Táncstúdió előcsarnokában. Az esemény nyitott bárki számára, aki csatlakozni szeretne.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés