
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
A kormány meghosszabbítja a veszélyhelyzetet – írja az Agerpres hírügynökség Florin Cîţu miniszterelnök hétfői bejelentésére hivatkozva.
2021. május 10., 13:262021. május 10., 13:26
„Igen, meghosszabbítjuk a veszélyhelyzetet. Valóban vannak olyan intézkedések, amelyek értelmüket vesztették, például a síelők üdülőhelyeivel kapcsolatosak” – mondta a miniszterelnök.
Arra a kérdésre, hogy mikor várható a szabadtéri maszkviselés kötelezettségének feloldása, Cîţu azt felelte, hogy erről a szakértőkkel kell tárgyalnia, és az ő javaslataik alapján hoznak majd döntést.
„Személyes véleményem szerint azok, akik már be vannak oltva és nem jelentenek veszélyt a társadalom számára, részesüljenek előnyben, élvezzék az életet” – tette hozzá a kormányfő.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
2 hozzászólás