Hirdetés
Hirdetés

Versenytermékek, amelyek valósággal zavarba hozták a zsűrit

•  Fotó: Kocsis Károly

Fotó: Kocsis Károly

Talán a szervezők sem számítottak akkora érdeklődésre, amekkorának végül a 18. alkalommal megszervezett Székelyföldi Kolbászfesztivál örvendett; a zabolai Mikes-kastély mellett húzódó úton parkoló autók hosszú sora erre utalt. A szombati vetélkedő végén a szörcseiek vitték haza a pálmát, no meg a maradék kolbászt.

Kocsis Károly

2023. november 25., 19:262023. november 25., 19:26

A november 25-i kolbászparádéra tizenhat csapat jelentkezett ugyan, de végül tizenhárom mérte össze gasztronómiai felkészültségét. Illetve nemcsak azt, hiszen a háromtagú zsűri a kolbászok íze, állaga mellett az asztaldíszítést, és nem utolsósorban a versenyzők modorát is értékelte – így egyik különdíj például a legvidámabb csapatnak szólt.

Hirdetés

A szervezők ígérete szerint jókedvben sem volt hiány, kolbászt, továbbá kürtőskalácsot, meg egyéb finomságokat az is kóstolhatott a kastély udvarán sorakozó lacikonyháknál, aki nem versenyezni érkezett. És

a langyosnak egyáltalán nem nevezhető időjárás ellenére szemlélődőből sem volt hiány!

A Békéscsabai Kolbászklubtól érkező Korim Pálné Vali, továbbá Könczei Csaba háromszéki parlamenti képviselő és Kovács Ödön háromszéki megyemenedzser alkotta bírálóbizottságnak nem volt könnyű dolga, amit az is jelez, hogy a harmadik díjat illetően nem tudtak dűlőre jutni, ezért végül salamoni ítélettel két csapat is felállhatott a képzeletbeli dobogó harmadik fokára: a kovásznai Pokolsár Egyesület és a Mesterkonya; ők díjuk fejében vadasparkba látogathatnak, illetve teadélutánon vehetnek részt a kastélyban.

•  Fotó: Kocsis Károly Galéria

Fotó: Kocsis Károly

A második helyezett, sepsiszentgyörgyi Tribeles Töltögetők nyereményét eredetileg egy öt személynek szóló vacsora képezte ugyancsak a kastély éttermében, amit ott nyomban kiegészítettek még három fővel, hogy a kibicek se maradjanak éhen.

A fődíjat a Szabadtűzi Lovagrend szörcsei különítménye érdemelte ki, ami egyben azt is jelenti, hogy ők képviselhetik Székelyföldet a következő, sorban 27. Csabai Kolbászfesztiválon.

Az esemény után Kovács Ödön lapunknak a következőt nyilatkozta: „A kolbászok minősége 50–60 csapat részvétele esetén sem szokott jobb lenni.

Idézet
Legalább négy-öt olyan versenyterméket kóstolhattunk, amelyek valósággal zavarba hozták a zsűrit,

ezért is kellett két harmadik díjat kiosztanunk. Ami pedig az asztaldíszítést illeti, úgy vélem, ezen a téren felülmúltuk a Csabai Kolbászfesztivál színvonalát. Az emberek lélekkel jöttek, élvezték amit csináltak, és remek munkát végeztek.”

•  Fotó: Kocsis Károly Galéria

Fotó: Kocsis Károly

Úgy vélte, a helyszínváltás bevált (a zabolai Mikes-kastély első ízben vállalta a házigazda szerepét), és akkor is megfelel, ha jövőben kétszer ennyi csapat érkezik. Márpedig lesz folytatás, ebben biztosak lehetünk!

•  Fotó: Kocsis Károly Galéria

Fotó: Kocsis Károly

•  Fotó: Kocsis Károly Galéria

Fotó: Kocsis Károly

Kovács Ödön, az egyik zsűritag és Roy Chowdhury Gergely, a házigazda •  Fotó: Kocsis Károly Galéria

Kovács Ödön, az egyik zsűritag és Roy Chowdhury Gergely, a házigazda

Fotó: Kocsis Károly

•  Fotó: Kocsis Károly Galéria

Fotó: Kocsis Károly

•  Fotó: Kocsis Károly Galéria

Fotó: Kocsis Károly

•  Fotó: Kocsis Károly Galéria

Fotó: Kocsis Károly

A szörcsei szabadtűzi lovagok végeztek az élen •  Fotó: Kocsis Károly Galéria

A szörcsei szabadtűzi lovagok végeztek az élen

Fotó: Kocsis Károly

•  Fotó: Kocsis Károly Galéria

Fotó: Kocsis Károly

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés