Hirdetés
Hirdetés

Velük indult a szentegyházi középiskolai oktatás

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Hatvan éves érettségi találkozóját tartotta szerdán a szentegyházi középiskolai oktatás első, 1957-1961-es évfolyama. A Tamási Áron Általános Iskola épületében és udvarán (mivel annak épülete volt a jelenlegi Gábor Áron Szakközépiskola jogelődje) tartott találkozón Lászlófy Pál nyugalmazott pedagógus, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alapító tagja és első elnöke is részt vett, aki Szentegyházán kezdte oktatói pályafutását.

Tamás Attila

2021. július 07., 16:332021. július 07., 16:33

2021. július 07., 21:352021. július 07., 21:35

„Különleges évfolyam volt a miénk, hiszen lényegében velünk kezdődött el a középiskolai oktatás Szentegyházán.

Idézet
Mivel a településen vasüzem működött, ezért megfogalmazódott az igény, hogy legyen továbbtanulási lehetőség is a nyolc osztályt elvégzett diákok számára, így kezdődött el velünk a az elméleti középiskolai oktatás

– mondta el Svella Károly, aki ebben az osztályban végzett. Kiemelte, nagyon összetartó osztály voltak, akik az érettségi után is tartották és a mai napig tartják egymással a kapcsolatot, telefonon beszélnek, leveleket írnak egymásnak.

Az első évfolyam végzősei ma is tartják egymással a kapcsolatot •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Az első évfolyam végzősei ma is tartják egymással a kapcsolatot

Fotó: Veres Nándor

A találkozó szervezője azt is elmondta, hogy osztályfőnökük, Csata Béla, aki jelenleg Magyarországon él, egészségügyi okok miatt nem tudott eljönni az eseményre, de megható levélben jelezte a távolmaradásának okait. Azt is megtudtuk, hogy

osztályukból négy labdarúgó is kikerült Bíró Imre, Mihály Vilmos, Vidám Csaba és Svella Károly személyében.

Jó kapcsolat volt

Lászlófy Pál nyugalmazott pedagógus az évfolyam egykori tanáraként volt jelen a találkozón. Mint elmondta,

itt kezdődött a tanári pályafutása, hiszen az egyetem elvégzése után, kezdő pedagógusként ide kapott kinevezést, ahol épp az érintett évfolyam diákjai voltak a végzősök.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

„Amikor idekerültem és az esti tagozaton is kezdtem oktatni, mindenki idősebb volt nálam” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy az 1957-61-es évfolyam „beugró” osztályfőnöke is volt, akikkel jó tanár-diák kapcsolatot sikerült kialakítani, és akikre az utánuk következő generációk is felnéztek.

Idézet
Ez még egy reál-humán osztály volt, a rákövetkező években pedig ebből nőtt ki a szakközépiskolai oktatás Szentegyházán

– emlékezett vissza Lászlófy Pál.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés