
Munkában Szélyes Andrea, a kisjátékfilm jelmeztervezője. Az apa szerepében Eperjes Károly látható
Kisfilm készül Sánta Ferenc brassói születésű Kossuth-díjas író Téli virágzás című novellájából. Az önéletrajzi ihletettségű műben Szélyes Ferenc marosvásárhelyi színművész játssza az öreg írót, Szélyes Andrea pedig a jelmezeket tervezte, bizonyos jeleneteket Mikházán forgattak. A nyárra elkészülő rövidfilmből nagyjátékfilm is készülhet.
2017. március 15., 17:002017. március 15., 17:00
A stáb februárban Erdélyben forgatott, többek közt a Maros megyei Vármezőn és Mikházán vett fel jeleneteket, amelyekben Szélyes Ferenc marosvásárhelyi színész alakítja az írót. Az Erdélyben rögzített jelenetek után most a Veszprém megyei Magyarpolányban dolgozik a stáb.
A Téli virágzás című novella Sánta Ferenc Az Isten a szekéren című kötetében jelent meg, és egy múlt század harmincas éveiben élő szegény sorsú székely családról szól. A történet szerint a családfőnek eltörik a lába, lázasan fekszik az ágyban, helyét tízéves gyermeke veszi át, akit a farkasordító télben elküldenek az erdőbe tűzifáért. A gyerek kimegy, közben talál egy fagyás közeli állapotban lévő kismadarat, amelyet a fa helyett hazavisz. Arra számít, hogy ezért verést kap, ezzel szemben a kismadár derűt, jókedvet, igazi emberi melegséget visz a családba.
„A szegénységről, a családi összetartozásról és a hitről szóló történetben Sánta Ferenc író gyermekként és idősként is megjelenik, az öreg írót én játszom. Februárban Mikházán forgattunk, azzal az én részem le is járt, ami a filmezést illeti, viszont valamikor fel kell mondanom a szöveget, ugyanis a történet alatt az én narrációm fut” – mondta Szélyes Ferenc a Vásárhelyi Hírlapnak.
A mintegy félórás kisjátékfilmben a főhős Ferkót az erdélyi Csibész Alapítvány által gondozott tíz éves csíkcsomortáni Pánczél Antal alakítja. Látható még a filmben a szintén csíkcsomortáni ötesztendős Gál Áron és a csíksomlyói hatéves Häfliger Ádám. Őket az alkotók többszöri meghallgatás és megnézés után választották ki. Mindegyikük szerepelt az alapítvány Árvácska együttesének Pásztorjátékában, amely a Mezőségben is látható volt. Az anyát a soproni színház színésznője, Molnár Anikó játssza. Az apát Eperjes Károly alakítja.
A film a Pápa Városi Televízió és a Forrás Film közös alkotása, amelyet várhatóan nyáron mutat be a közmédia. Pataki András, a készülő alkotás producere, a Soproni Petőfi Színház igazgatója azt nyilatkozta: a műből szeretnének majd 80 perces tévéjátékot forgatni, amint forrás nyílik erre. A mostani kisjátékfilm pedig jó alap és tanulmány arra, hogy Sánta Ferenc semmihez sem hasonlítható világát, szívhez szóló gondolatait, üzeneteit megmutassák a nézőknek.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
szóljon hozzá!