
Jobb lesz, mint a tavalyi? Archív
Fotó: Pál Árpád
Noha a teljes hét a hangolódásról szól, pénteken délelőtt kezdődik az Udvarhely Napok, amelynek fő helyszíne a Városi Park, illetve a szomszédos minifocipálya. A szórakozni vágyókat tematikus sátrakkal, gasztro- és borudvarral, gyerekprogramokkal, valamint esti koncertekkel várják.
2018. június 05., 20:022018. június 05., 20:02
Több tíz tematikus sátrat állítanak fel péntek reggelre a sétatéri parkban: a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítány, a Civitas Alapítvány, a MÜTF Oktatási Központ, az udvarhelyi U-Hub közösség, a történelmi egyházak, a testvérvárosok – Barcs, Békéscsaba, Budapest, Cegléd, Dunaszerdahely, Hajdúdorog, Soroksár, Szabadka, Tatabánya, Tihany, Törökbálint és Vác delegációi –, illetve az Udvarhelyi Híradó és a Príma Rádió is kiszáll a helyszínre.
„A tavalyi koncepció mentén szerveztük az idei Udvarhely Napokat is, ami azt jelenti, hogy a hétköznapi kulturális, sport- és környezetvédelmi témájú programokkal hangolódjunk egy pörgős, fesztiválos hétvégére” – mondta el lapunknak Bölöni Ildikó, a polgármesteri hivatal szervezési osztályának munkatársa. Történt azonban változás is,
A tavalyi városnapokhoz hasonlóan idén is a minifocipálya mellett, a Mihail Kogălniceanu utca mentén kapnak helyet a finom falatokat kínáló gasztrosátrak, illetve a Farkas Pincészet, valamint a Big Wine borászat. Utóbbi nemcsak finom italokkal, hanem kísérőprogramokkal is várja a borkedvelőket.
Egyébként a tematikus sátrak mind-mind egyéni programokkal készülnek, ezeket a fesztiválfüzetben és a polgármesteri hivatal honlapján lehet böngészni, valamint az Udvarhely MA applikációban és a Facebookon követhetők a legfrissebb hírek. A parkban lévő tematikus sátrakban állandó programok is lesznek, illetve több gyerekprogram színesíti a kínálatot. A szervezők idén a Karaván és az Iszkiri zenekarokat hívták meg.
Figyelemre méltók az esti koncertek is: pénteken a Szabó Benedek és a Galaxisok nyitja a sort a minifocipályán lévő nagyszínpadon. Ezt követően az Anna and the Barbies különleges, meghökkentő és kétségtelenül üdítő színpadi megjelenésével, valamint letaglózó-elemésztő-feltámasztó dalszövegeivel egy olyan show-t hoz az Udvarhely Napok színpadára, amilyet még nem látott a város – írják a szervezők. Szombaton a helyi Shadows ad koncertet, majd a magyar blueskirály, Deák Bill bizonyítja be, hogy – őt idézve – „a blues egy életforma, egy életérzés, magával ragad, és nem ereszt”. Az estet az egykori Transylvania Rock Band, új nevén Transylvanium zenekar fellépése zárja.
Archív
Fotó: Pál Árpád
Vasárnap Szabó Balázs és Bandája nyit, amely legismertebb slágerei mellett nemrég megjelent Rajtad felejtett szavaim című albumáról is játszik dalokat. Az Udvarhely Napok egyik legnagyobb bulijának ígérkezik a vasárnap esti Honeybeast-koncert – vélik a szervezők. A népszerű magyarországi pop-rock csapat tavaly megjelent friss lemezének dalai mellett olyan slágereket is előad, mint a Bódottá vagy a Legnagyobb hős.
Az Udvarhely Napokra szánt költségkeretet Székelyudvarhely Önkormányzata tanácshatározattal hagyta jóvá – tudtuk meg a szervezőtől –, erre 450 ezer lejt különítettek el, ez azonban nem azt jelenti, hogy a teljes összeget felemészti a rendezvény.
A szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes ügyészség (DIICOT) ügyészei csütörtökön razziát tartottak egy bukaresti éjszakai klubban.
Mintegy kilencven tonna, engedély nélküli helyen tárolt hulladékot foglaltak le a rendőrök Hargita megyében egy illegális hulladékgazdálkodási ügyben.
Drónt észleltek a román hadsereg radarjai Tulcea megye térségében az ukrán folyami kikötők elleni szerdai orosz légitámadás során – tájékoztatott szerda este a védelmi minisztérium.
Az Electrica áramszolgáltató tájékoztatása szerint előre tervezett munkálatok miatt több helyszínen is szünetelni fog az áramszolgáltatás Csíkszereda területén.
Egy tizenegy éves gyermek – kihasználva, hogy nem figyelnek rá – beült édesanyja autójába, elindította a motort és véletlenül elütötte az autó mellett tartózkodó anyját, aki megsérült szerdán este a Szeben megyei Sellenberken.
A kemény tél és a jelentős mennyiségű csúszásgátló anyag alaposan próbára tette Székelyudvarhely útjait. Míg a kövezett utcákban az esővíz vájt magának mély medreket, az aszfaltozott felületeken a fagy és az olvadás váltakozása okozott jelentős károkat.
Átlátható, következetes és diszkriminációmentes eljárást kér a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a román hatóságoktól március 10-i marosvásárhelyi felvonulásával kapcsolatban, amelyet a székely szabadság napja alkalmából tartanak meg.
Tulcea megye északi részének lakói szerdán 18 óra 15 perc körül Ro-Alert riasztást kaptak az orosz-ukrán háborúval összefüggésben.
A Declic Közösség szerdán több mint 62 ezer aláírást tartalmazó petíciót nyújtott be az egészségügyi minisztériumhoz, amelyben az elektronikus cigaretták használatának betiltását sürgetik valamennyi zárt légterű nyilvános helyeken.
A mezőgazdasági minisztérium törvénytervezetet dolgoz ki valamennyi agrár-élelmiszeripari termék kereskedelmi árrésének automatikus korlátozásáról arra az esetre, ha az infláció meghaladja az 5-6 százalékot – jelentette be az agrárminiszter.
1 hozzászólás