Hirdetés
Hirdetés

Várja a gasztronómia iránt érdeklődőket a sütőakadémia

•  Fotó: Erdély Bálint Előd

Fotó: Erdély Bálint Előd

Megnyitóünnepséggel egybekötött épületavatást tartottak a Boro-Info Kft. székelyudvarhelyi Sütőakadémiáján: a létesítmény már néhány hónapja megkezdte működését, a kezdeményezők karácsony havában, ünnepélyes keretek között mondtak köszönetet mindazoknak, akik segédkeztek a képzőközpont létrejöttében.

Kovács Eszter

2019. december 21., 18:152019. december 21., 18:15

2019. december 22., 13:052019. december 22., 13:05

Szakmai és amatőr képzések helyszíne a Kadicsfalvi út 33. szám alatt működő Boro-Info Sütőakadámia: az álom 19 évvel ezelőtt született – avatott be Váradi János vállalkozó, aki leányával és feleségével együtt indította el, akkor még a tömbházlakás szárítóhelységében a cégét.

Hirdetés

A cég 2001-ben adta ki először a Brutarul-Cofetarul nevű szaklapot, majd ennek sikerén felbuzdulva szervezték meg az első Gastro-Pan kiállítást. Románia első pék-cukrász szakmai expója azóta nemzetközivé nőtte ki magát, számos városban, Aradon, Brassóban, Marosvásárhelyen, Bukarestben és Nagyszebenben is megrendezték már.

Megfelelő méretű kiállítótér hiányában azonban Székelyudvarhelyen nem volt lehetőség a szakmai rendezvényt megtartani, ezt az űrt igyekszik majd kitölteni a Sütőakadémia

– magyarázta Váradi János.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

A létesítmény továbbképzési lehetőséget biztosít székelyföldi szakmabelieknek olimpiai és világbajnok szakácsok, pékek és cukrászok irányításával. Az elsődleges cél ez, tudtuk meg a vállalkozás vezetőjétől, azonban „a háziasszonyoknak és a konyhában otthonosan mozgó férfiaknak” is képzéseket tartanak, de

a gyerekekről sem feledkeznek meg, számukra is rendeznek készségfejlesztő gasztronómiai foglalkozásokat.

Legutóbb például Peres János cukrász vezetésével 18 gyermek tanulhatott meg mézeskalács-házikót készíteni. 

Az avatóünnepségen Gálfi Árpád is részt vett, Székelyudvarhely polgármestere újfent város támogatásáról biztosította mindazon vállalkozókat, akik a közösség érdekében, Székelyudvarhely előmeneteléért tesznek.

A Boro-Info Kft. januártól ismét több, amatőr és profi szakácsoknak szánt képzést rendez, a részletekről a létesítmény Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés