
A régi autóbuszok gyakran meghibásodnak, jónéhány ki is gyulladt az elmúlt időszakban
Fotó: Haáz Vince
December első felében szinte biztos, hogy új dízel-meghajtású autóbuszok érkeznek Vásárhelyre – tudtuk meg Portik Vilmos alpolgármestertől, akitől arról is érdeklődtünk, hogy mit lehet tudni azokról az elektromos buszokról, amelyek megvásárlását Cseke Attila fejlesztési miniszter jelentette be .
2021. november 28., 13:522021. november 28., 13:52
2021. november 28., 13:532021. november 28., 13:53
Cseke Attila fejlesztési miniszter a napokban közösségi oldalán jelentette be, hogy 15 új elektromos és környezetbarát autóbuszt vásárolhat Marosvásárhely a minisztérium támogatásával. Mint Portik Vilmos, a tömegközlekedésért felelő marosvásárhelyi alpolgármestertől megtudtuk, hogy a szaktárca 2019-ben indította el a közbeszerzést, de a két jelentkező török cég közül az egyik megóvta annak eredményét. A napokban járt le az óvás kivizsgálása és a nyertes kihirdetése, ezért lehet beszámolni a jó hírről:
Ezek a buszok várhatóan 2022 végéig érkeznek meg és a 10-es, 30-as és 43-as útvonalakon fognak közlekedni, hiszen ide kellenek kisebb járművek.
Fotó: Haáz Vince
Marosvásárhelynek – mint az alpolgármester elmondta –, van még egy elektromos buszok beszerzését célzó projektje, amelyben a versenytárgyalás lezárult. A Solaris cég fogja legyártani a 32 elektromos járművet, amelyből 12-nek legkésőbb jövő nyárig kell megérkeznie.
Itt elég sok bürokratikus akadályba ütközik a városvezetés, de Portik Vilmos reményét fejezte ki, hogy mire a gépjárművek megérkeznek, minden készen lesz az állomásnál is.
Ugyanakkor a helyi költségvetésből 41 dízel meghajtású autóbuszt vásárol Marosvásárhely, ezeket egy török cég gyártja. Ebből 20 idén december közepéig meg fog érkezni. Már zajlanak az előkészületek a járművek fogadására, hogy gyorsan megtörténjen a beíratásuk és minél hamarabb átvehessék a régi, elhasznált autóbuszok helyét.
Jelenleg Marosvásárhelyen 86 autóbusz áll a városi tömegközlekedés szolgálatában, de ezekből napi szinten tucatnyi javításra szorul.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás