
Rábólintottak az önkormányzati képviselők, hogy inkubátorház létesítésére lehessen pályázni a későbbiekben
Vállalkozói inkubátorházat létesítenének Gyergyószentmiklóson, az egykori öntöde irodaházának egyik szárnyában. A beruházást a város és a megye közös projektjeként szeretnék megvalósítani.
2021. május 20., 20:372021. május 20., 20:37
Partnerségi szerződést köt Gyergyószentmiklós önkormányzata Hargita Megye Tanácsával, azzal a céllal, hogy közösen hozzanak létre vállalkozói inkubátorházat – erről döntött a város képviselőtestülete csütörtök délutáni ülésén.
Amint azt Csergő Tibor polgármester előterjesztésében elhangzott, az egykori öntöde kihasználatlanul álló irodaházának felső (városközponthoz közelebb fekvő) szárnyában kaphatnak helyet a vállalkozások irodái. A beruházást európai uniós források felhasználásával szeretnék megvalósítani. Az unió (amennyiben pozitívan bírálja el a két önkormányzat igénylését) a szükséges pénz felét fedezné, a másik felét kell előteremtse a megye és a város. Ennek a félnek a nagyobb részét (65 százalékot) a megye, a kisebbet (35 százalékot) Gyergyószentmiklós kell majd hozzá tegye.
Hogy ez mekkora összeget jelent majd, azt még nem lehet tudni, hiszen amint Csergő Tibor polgármester közölte, a tervezésnek akkor kezdenek neki, ha az unió elfogadja az igénylésüket. A polgármester reményei szerint ősszel nekikezdhetnek a tervezésnek, jövőre pedig a kivitelezésnek is.
Csergő elmondta azt is, hogy a gyergyószentmiklósi intézményt a Székelyudvarhelyen működő Hargita Businness Center inkubátorház alárendeltségében, annak fiókintézményt hoznák létre.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás