
A vállalkozói est kitalálói hagyományt teremtenének a rendezvénnyel
Fotó: Gergely Imre
Egy újszerű, kötetlen gyergyószentmiklósi esti programra hívják a vállalkozókat, de azokat is, akik szívesen meghallgatnák néhány helyi fiatal vállalkozó történetét, megkóstolnának egy kis bort illetve egyéb, helyi cégek által készített termékeket. Cél, hogy termékek, szolgáltatások, ötletek váljanak ismertebbé.
2021. augusztus 27., 18:482021. augusztus 27., 18:48
Fiatalokra fókuszálnak: olyanokra, akik elmentek külföldre, majd az ott szerzett pénzt, és tapasztalatot itthon kamatoztatják; olyanokra, akik itthon maradtak és itthon boldogulnak saját magunknak teremtettek munkahelyet és megélhetést; és olyanokra, akik szüleik vállalkozását vették át, és immár ők működtetik sikeresen – mutatott rá Barabás Csaba, az Arbor Vállalkozók Szövetsége elnöke. Róluk szól az esemény, őrájuk figyelhetnek majd az első alkalommal sorra kerülő vállalkozói est résztvevői.
Az Arbor a Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökséggel partnerségben szervezi meg kedden este 18 órától a gyergyószentmiklósi Szilágyi Vendéglő teraszán az eseményt, ahol az említett
Közben pedig sajtokat és borokat, kézműves csokit és különböző hústermékeket kóstolhatnak a résztvevők. A rendezvényen mindenki ingyenesen vehet részt, egy kérésük van a szervezőknek:
Az Arbor Facebook-oldalán megtalálhatók az est előadóinak rövid bemutatkozó videói, és más információk is a rendezvénnyel kapcsolatosan.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!