
A járdák mellett útépítésre is költenek ebben az évben a szokásos kátyúzás és útkarbantartási munkálatok mellett. Képünk illusztráció
Fotó: Hargita Megye Tanácsa
Három gyergyószéki településen építenek járdát, és több útszakaszon a szokásos kátyúzási, karbantartási munkálatok mellett útfelújítások is lesznek a térségben. Ezeknek a munkálatoknak a finanszírozását is a tartalmazza a megyei önkormányzat 2020-as büdzséje.
2020. február 28., 21:162020. február 28., 21:16
Több mint 470 millió lej Hargita megye idei költségvetése, a tavalyinál 40 millió lejjel kevesebb. A megyei önkormányzat elöljárói úgy fogalmaztak, hogy odafigyelnek a közösségeknek, a családoknak, a fiatalok hazavonzásának, az egyháznak, a kultúrának, az egészségügynek és a sportnak is a támogatására, ugyanakkor a zöld megye kialakítására törekednek.
„Gyergyócsomafalván és Gyergyóditróban folytatjuk a járdák építését, Gyergyóalfaluban pedig reméljük, hogy el tudjuk kezdeni és be is fejezhetjük idén a gyalogos járófelület kialakítását a megyei út mentén, a csomafalvi bejárattól a településközpontig” – ismertette Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke.
A járdák mellett útépítésre is költenek ebben az évben a szokásos kátyúzás és útkarbantartási munkálatok mellett. Gyergyóremetén a tejporgyár és a hulladéklerakó felé vezető, közel öt kilométeres részben macskaköves földutat szeretnénk leaszfaltoztatni, közel tíz millió lej értékben. Ugyanakkor Gyergyószentmiklóson, a négyes kilométernél, a Kovácspéter néven ismert, Balánbánya felé vezető út egy szakaszát, illetve Gyergyóújfalu és Vasláb közötti vasút menti burkolatlan utat is leaszfaltoztatnánk – nyilatkozta az elöljáró.
Barti elmondta, hogy igyekeznek további utak építésére, aszfaltozására is pénzt szerezni. Ilyenek a Gyergyóditró és Tölgyes, illetve Orotva és Borszék közötti útszakaszok, amelyek kivitelezési tervei ugyan elkészültek, de finanszírozási keret még nincs rá.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!