Hirdetés
Hirdetés

Utak, utcák felújítására pályázott Gyergyócsomafalva

•  Fotó: Márton László Szilárd/Facebook

Fotó: Márton László Szilárd/Facebook

Tizenhárom kilométernyi mezei utat és a falu 13 utcáját modernizálják, amennyiben sikeresnek bizonyulnak a községi önkormányzat pályázatai, amelyeket az új év első hetében, illetve karácsony előtt nyújtottak be. Így Gyergyócsomafalván már csak néhány kisebb utcácska maradna aszfaltburkolat nélkül.

Gergely Imre

2024. január 14., 19:452024. január 14., 19:45

Másokhoz képest kevesebb lehetősége volt korábban Gyergyócsomafalvának finanszírozást szereznie utcái, mezei útjai modernizálására, ugyanis a pályázati kritériumoknál az országúthoz, vasúthoz kapcsolódó utcákat részesítették előnyben. A mezei utaknál az volt az elvárás, hogy oly módon segítsék a közlekedést, hogy azáltal csökkenjen az országutak forgalma.

Csomafalvát pedig nem érinti sem vasút, sem országút.

Most viszont az AFIR Vidékfejlesztési Ügynökség úgy módosította a kritériumokat, a pályázatok pontozását, hogy végre Gyergyócsomafalvának is módja lehetett pályázni – mutat rá Márton László Szilárd polgármester.

Karácsony előtt nyújthatták be azt a pályázatot, amely révén 7 mezei út modernizálását tervezik. Ez összesen 13 kilométernyi utat jelent, amelyek 2200 hektárnyi mezőgazdasági területet szolgálnak ki. Erre legtöbb 1 millió eurót lehetett igényelni, de az önkormányzat úgy döntött, ennél nagyobb értéket foglalnak bele a projektbe,

az 1,3 millió euróra (6,5 millió lejre) tervezett beruházás különbözetét önrészből fedezik.

Januártól nyílt meg a lehetőség, hogy a községi utcák modernizálását célzó pályázatukat is benyújtsák. Ez 13 utcát érinthet, zömében olyanokat, amelyek eddig nem rendelkeztek aszfaltburkolattal, és van köztük 600 méternyi olyan is, amelyik korábban már kapott egy réteg aszfaltot.

Márton László Szilárd polgármester •  Fotó: Márton László Szilárd/Facebook Galéria

Márton László Szilárd polgármester

Fotó: Márton László Szilárd/Facebook

Amint a polgármestertől megtudtuk, januártól azokat a pályázatokat lehetett benyújtani, amelyek a kritériumok szerint 50 és 70 pont közöttiek. A maximális pontszámhoz képest ugyanis eleve 20 pontos levonással kellett számolniuk, mert korábban volt már ilyen hasonló pályázatuk, és további pontokat veszítettek azzal, hogy az utcáik nem országúttal kötik össze a település érintett részét. Ez az összesen 4,4 kilométernyi utca aszfaltozását célzó fejlesztés azt jelentené, hogy

amennyiben az igénylésük sikeres lesz, és megkapják a projekt finanszírozásához szükséges 1,16 millió eurót, azaz 5,8 millió lejt, Gyergyócsomafalván már csak kis összekötő utcácskák maradnának aszfaltburkolat nélkül.

Márton László Szilárd megjegyezi, a pályázati kiírásokon az önkormányzatok a rendelkezésre álló alap több mint kétszeresére nyújtottak be igényléseket, így még nem lehet tudni, hogy csomafalvi projektek nyertesnek bizonyulnak-e.

Idézet
Hogy lesz-e eredmény ebből a kiírásból? Nem tudjuk. De ha nem adjuk le, biztosan nem lenne! Ha itt nem lesz, keresünk másik lehetőséget

– fogalmaz a polgármester.

Hirdetés

A községben egyébként folyamatban van az Anghel Saligny-program révén finanszírozást nyert, összesen 19 millió lej értékű két beruházás megvalósítása. A község turisztikai zónáihoz vezető utak modernizálásáról van szó. Az egyik ilyen útnál már 2023-ban elindult a kivitelezés, a másik (a 61-es községi út) esetében pedig jövő hétig várják a közbeszerzésre jelentkező cégek ajánlatait. Úgy tervezik, ebben az évben be is tudják fejezni ezeket a fejlesztéseket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés