
Marosvásárhelyről egy óra alatt ismét Budapestre utazhatunk
Fotó: Haáz Vince
Szerdától ismét hetente kétszer lehet Marosvásárhelyről Budapestre utazni repülőgéppel. Ha lesz kereslet iránta, akkor újra napi szinten lesz légi összeköttetés a magyar fővárossal. Ugyanakkor – bár sokan kérték –, egyelőre kevesen veszik igénybe a Marosvásárhelyről két óra alatt Rómába repítő járatot.
2021. július 12., 10:142021. július 12., 10:14
2021. július 12., 11:402021. július 12., 11:40
Hosszas szünet után, július 14-én, szerdán újraindul a Budapest-Marosvásárhely repülőgépjárat. Mint a marosvásárhelyi reptér igazgatója, Peti András elmondta:
Azt kell még tudni, hogy azok utazhatnak Vásárhelyről a magyar fővárosba, akik be vannak oltva, vagy 72 órától nem régebbi PCR-teszt negatív eredményét be tudják mutatni. „A járat újraindulását már sokan várták, többen érdeklődtek, hogy pontosan mikor indul és milyen feltételek között.
– ismertette.
A légikikötő igazgatója a Székelyhonnak azt is elmondta, hogy
Bár az elmúlt időszakban és a korábban készített felmérések, kérőívek során nagyon sokan válaszolták azt, hogy Rómába induló járatot szeretnének Marosvásárhelyről, amióta ez beindult, meglepően kevesen utaznak vele. Peti András reméli, hogy megnövekszik a római járaton az utasok száma, hiszen másképp nem lesz indokolt ez az összeköttetés. Ha tetszőleges időpontban szeretnénk Rómába utazni, akkor júliusban személyenként már 149 lejért megtehetjük, kézipoggyásszal. Budapestre az első héten a járatok 249 lejbe kerülnek, de mindkét célpont esetében a kiválasztott időponttól is függnek az árak.
Azok számára, akik utazni szeretnének, jó tudni, hogy az országok besorolása, de az egy-egy ország által támasztott beutazási feltételek is szinte napi szinten változnak, így fontos, hogy az érdekeltek folyamatosan érdeklődjenek az újdonságokról. A repülőtér honlapján mindig közzéteszik a legújabb híreket és besorolásokat, de telefonon is tájékoztatják az érdeklődőket.
Az egy dózisú koronavírus elleni oltást is igényelni lehet a repülőtéren, amióta ez a lehetőség adott, több százan kérték már.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!