
Fotó: Gergely Imre
Ahelyett, hogy könnyítené a közlekedést a Gyergyószentmiklósra tervezett újabb körforgalom, ez a környékbeli utcák lakói számára csak nehezítést jelentene. Ha egyirányúsítják az oda vezető utcákat, akkor nincs is értelme körforgalmat építeni – vélik. A panaszok nyomán az elkezdett munkálatot leállítják, és újragondolják az itteni forgalomszervezést.
2024. július 30., 10:362024. július 30., 10:36
Körforgalom építése kezdődött Gyergyószentmiklóson a Tűzoltó utca és a Nicolae Bălcescu út találkozásánál. Ez utóbbi egyben a várost Maroshévízzel összekötő országút településen áthaladó szakasza is egyben, azaz egy nagyon forgalmas út. Itt már sok éve esedékes volna a forgalom átszervezése.
– jelentették ki a környéken lakók.
Tavaly, év végén az egyik tanácsülésen is szót kértek a Mező utca lakói (ez az utca szintén a Kőkeresztnél torkollik a Tűzoltó utcába) azt nehezményezve, hogy
A nagyobb baj az, hogy visszatérni a városi közlekedésbe csak a Tatár utcán lehetne számukra, de
Fotó: Gergely Imre
Az ő panaszukat követően a Tűzoltó utca külső részén és a Makkos utcában lakók is petíciót fogalmaztak meg, és írtak alá, ugyanis
Több ott lakóval is beszéltünk az elmúlt napokban, és mindenki ellenzi ezt a változtatást. Reális, alternatív útvonal ugyanis itt sem létezik számukra. És nem csak a lakókat hozná ez nehéz helyzetbe, de
Nem mellesleg a Tűzoltó út vezet a gyergyószentmiklósi katonai alakulathoz is, ami ismét további kérdéseket vet fel.
Fotó: Gergely Imre
Amint az általunk megkérdezett egyik lakó elmondta:
Ez így csak pénzpocsékolás lenne.
A környéken lakók és a Tűzoltó utca külső, ipari részén tevékenykedő vállalkozások vezetőinek tiltakozása nem csak a petíció formájában nyilvánult meg. Nagy Zoltán leendő polgármester ottani lakossági fórumán is érintették a témát.
Fotó: Gergely Imre
Személyes beszélgetésekre is elhívták az érintettek többek között Len Emil alpolgármestert is. Amint megtudtuk ennek nyomán
Fotó: Gergely Imre
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.
Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
1 hozzászólás