
Fotó: Sándor Csilla
Betonhidat építhetnek újjá rövidesen Kászonjakabfalvában. Az építkezést a helyi önkormányzat saját költségvetéséből és Hargita Megye Tanácsának támogatásából finanszírozza.
2017. október 03., 14:482017. október 03., 14:48
Két sikertelen közbeszerzési eljárás után a harmadszorra kiírtra már jelentkezett olyan kivitelező cég, amely a megadott értékben (437 ezer lej) el tudná végezni az egyik kászonjakabfalvi híd újjáépítését. Egyelőre nincs lezárva az eljárás, de a helyi önkormányzat bízik benne, hogy ezúttal sikeres lesz – avatott be András Zoltán. Kászonaltíz polgármestere megjegyezte,
Emellett a két oldalon lévő pillérek sem biztonságosak.
Fotó: Sándor Csilla
A tervezés előtt készíttettek egy szakértői tanulmányt a híd állapotáról, amelyben az szerepel, hogy új hídra van szükség. Az ennek tükrében elkészült tervekben egy olyan átjáró szerepel, amelynek nincs középen tartóoszlopa – ismertette a községvezető. Mint kifejtette, az újjáépítéshez szükséges pénzalapot egyrészt helyi költségvetésből teremtik elő, ugyanakkor a Hargita Megye Tanácsa is támogatja a munkálatot. A kivitelező ugyan csak ezt követően tart terepszemlét, de az elképzelések szerint akár még idén megépülhetne az új híd, amely a teherforgalmat is képes lesz fogadni. Egyébként is
Mivel a hídon túli utca egy másik útról is megközelíthető, így nem okoz fennakadást a majdani munkálat – szögezte le.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!