
Csíkszentmihály számára fontos beruházás kezdődik
Fotó: Pinti Attila
Jövő héten lát munkához a kivitelező Csíkszentmihályon, ahol az Országos Beruházási Társaság (CNI) finanszírozásával sportcsarnok épül. A munkálatokat jövőben kell befejezni. Ez a második ilyen létesítmény, amely a csíkszentsimoni után elkészülhet Hargita megyében.
2023. augusztus 12., 09:182023. augusztus 12., 09:18
A CNI nemrég küldött átiratában jelezte, hogy kiadták a kezdési utasítást, a közbeszerzési eljárás után megbízott kivitelező
– tudtuk meg Izsák-Székely Lóránt csíkszentmihályi polgármestertől. Ezzel építőteleppé válik a községi labdarúgópálya melletti terület, ahol korábban kijelölték a létesítmény helyét.
A fejlesztési minisztérium tavaly februárban döntött a finanszírozásról, a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárás ősszel fejeződött be, majd aláírták a szerződést a nyertes vállalkozással. A munka elkezdéséig azonban még szükség volt a típustervnek a helyi adottságokhoz történő igazítására, majd az építkezési engedély kiadására is.
amelynek értékét 5,5 millió lejben állapították meg a szerződés szerint – tudtuk meg.
A község központjában, az iskolához közel nem volt hely a sportcsarnok felépítésére, mert több műemlékvédelmi övezet is van ott, amelyek korlátozták az engedélyeztetést, ezért választották a labdarúgópályához közeli telket, az út mellett. A közművesítésről, a villany-, víz- és szennyvízhálózathoz történő csatlakozásról a község gondoskodik majd,
a gázvezeték ugyanis távolabb van a helyszíntől.
Korábban a községvezető azt is jelezte, később szeretnének pályázati támogatással napelemeket telepíteni a sportcsarnok tetejére, így járulva hozzá a fűtés, illetve nyáron a szellőzőrendszer működtetési költségeinek csökkentéséhez. A típusterv alapján épülő sportcsarnok
Sportolói, illetve játékvezetői öltözők, mosdók, elsősegélyszoba, sportraktár is helyet kap az épület földszintjén, a pályán történteket pedig egy 180 ülőhelyes lelátóról lehet követni, ezen a szinten a nézők számára női és férfi mosdó is készül.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!