
Több községben iskolai felszerelésekre pályáznak. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Tizenhárom Nyárád menti község részesül újabb támogatásban a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium részéről. A községek egyenként 32 ezer euróra pályázhatnak.
2022. november 19., 13:182022. november 19., 13:18
Azok a LEADER-egyesületek, amelyek jól teljesítettek, a lakosság számának és a terület nagyságának arányában újabb támogatásban részesülnek a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium részéről. A Nyárád mente LEADER Egyesületnek 500 ezer eurót juttatott a szaktárca. Ebből 81 ezer eurót a bérekre fordítanak, a többire pedig a tizenhárom község pályázhat különböző beruházásokra, fejlesztésekre.
Balogh István, Csíkfalva polgármestere a Székelyhonnak elmondta, a községenkénti 32 ezer euró nagy segítséget jelent a településeknek, hiszen olyasmit tudnak megvalósítani belőle, amire egyébként nem volna pénzük. „Például
– mondta az elöljáró. Más községek iskolai felszerelésekre pályáznak, új bútorzatot, számítógépeket vásárolnak. Nyárádmagyaros a kultúrotthon előtti tér parkosítását szeretné megvalósítani ebből az összegből.
Ugyancsak a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztériumnál pályázik a Nyárád mente LEADER Egyesület a Maros mente LEADER Egyesülettel, hogy közös programokat valósítsanak meg. A minisztérium kiírására egyesületenként legtöbb 200 ezer eurós projekttel lehetett jelentkezni. A Nyárád mentiek 200, míg a Maros mentiek 164 ezer eurót pályáztak meg, hogy abból turisztikai projekteket, táboroztatást, a hagyományos értékek népszerűsítését valósítsák meg.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!