
Fotó: Erdély Bálint Előd
Noha vidékünkön nincs akkora hagyománya az önkénteskedésnek, mint sok nyugati országban, Udvarhelyszék nem áll rosszul e téren. Ez derült ki az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) által negyedik alkalommal szervezett börzén, amelyre egész osztályközösségek is ellátogattak.
2021. szeptember 29., 18:402021. szeptember 29., 18:40
Negyedik alkalommal szervezte meg az UIET Önkéntes Börze című rendezvényét, amelynek célja ezúttal is a környékbeli önkéntes lehetőségek összegyűjtése, megismertetése volt.
A szerdán 10 és 13 óra között a székelyudvarhelyi Bocskai István Közösségi Házban tartott eseményen a Gyulafehérvári Caritas, az Erdélyi Magyar Látássérültekért Egyesülete, a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány, a Harghita Business Center illetve az UIET mutatta be szervezetét, rendezvényeit, önkéntes lehetőségeit.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Ahogy minden évben, idén is értesítették az udvarhelyszéki civil szervezeteket a rendezvényről, emellett jelezték a helyi tanintézményeknek is, és szorgalmazták, hogy akár teljes osztályközösségek érkezzenek a börzére – számolt be Tornai Szilárd, az UIET elnöke. Hozzátette: egyre népszerűbb az önkéntesség, Székelyudvarhelyen sok fiatal aktívan végez önkéntes tevékenységeket. Igazi sikersztorik is vannak:
A jelenlegi járványhelyzet miatt a kórházi és idősgondozási programokra nem tudnak fogadni, de minden más tevékenységbe bevonják a jelentkező önkénteseket is – mondta Veres Réka Orsolya a Caritas udvarhelyszéki önkénteskoordinátora. Ők minden évben részt vesznek a börzén, és örömmel mondhatják, hogy sokan hosszú távra is jelentkeznek náluk.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Tornai Szilárdtól megtudtuk, hogy bár egyre népszerűbb az önkéntesség, sok fiatalt sajnos a szülők gátolnak a jelentkezésben, hiszen nézeteik szerint ez időt von el a tanulástól.
– mondta az UIET elnöke, holott szerinte a közösségépítésben csak így, önkéntes feladatokat vállalva szerezhet életre szóló és személyiségformáló tapasztalatokat egy fiatal.
Petíciót adtak le a kányádi gazdák a helyi önkormányzatnál, mivel nem szeretnék, ha a Harvíz Rt. biztosítaná az ivóvíz-szolgáltatást. Egyebek mellett ugyanis a drágulástól tartanak. A polgármester részletezte, hogy erre miért nincs más lehetőség.
Miután három párt is miniszterelnök-jelöltként támogatta, Siegfried Mureșan teljesen eltűnt a nyilvánosságból, ahelyett, hogy parlamenti többséget próbált volna kialakítani – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője.
Marosvásárhely csatlakozott a szecessziós örökséget népszerűsítő európai hálózatokhoz, hogy népszerűsíteni tudja a város épített örökségét.
Angela Merkel volt német kancellárt fogadta kedden a Cotroceni-palotában Nicușor Dan államfő. A volt német kancellár könyvbemutatóra érkezett Romániába.
Az RMDSZ parlamenti frakciói keddi együttes ülésükön nem foglaltak állást egy jövőbeli kormány támogatásáról, mivel az államfő még nem nevesített miniszterelnök-jelöltet – közölte Csoma Botond, a szövetség képviselőházi frakcióvezetője.
A jövő évi érettségi kompetenciavizsgáit április 12-23. között tartják – jelentette be kedden az oktatási minisztérium. A közlemény szerint a nyári érettségi írásbeli vizsgáit június 14-18. között szervezik meg.
Négy támogatási program indul közel 180 millió eurós keretösszeggel: a sertés- és szarvasmarhatartók már igényelhetik a támogatást, a kisgazdaságok, a virág- és gyógynövénytermesztők számára is pályázati lehetőség nyílik.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) álláspontja nem változott: nem támogat olyan kormányt, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is tagja, függetlenül attól, hogy a miniszterelnök független vagy valamelyik párt jelöltje.
Költöznie kell a színházépületből a Tamási Áron Színház társulatának, a következő éveket a gyakori helyszínváltozások, turnék, kiszállások jellemzik majd.
szóljon hozzá!