
A 2021-es szemétgyűjtési akció résztvevőinek egy csoportja
Fotó: Háromszéki Közösségi Alapítvány/Facebook
A Háromszéki Közösségi Alapítvány ismét célul tűzte ki az Olt medrének kitakarítását, legalábbis annak egy rövidebb szakaszán. A csütörtöki akcióra önkéntesek jelentkezését várják.
2023. szeptember 19., 16:262023. szeptember 19., 16:26
Az alapítvány már évek óta figyelemmel kíséri az Olt folyó medrének szennyezettségét.
Legutóbb tavasszal volt ilyen, a mostanit egy cég kezdeményezte. A soron következő akció csütörtökre van kitűzve, amire
Elkel a segítő kéz a medertakarítás során
Fotó: Háromszéki Közösségi Alapítvány/Facebook
A találkozó a sepsiszentgyörgyi Kaufland áruház parkolójába van meghirdetve 10 órára, ahonnan elindulva, 13 óráig az önkéntesek az Olt folyó mintegy 2 kilométeres szakaszát járják be a Sepsi Aréna mögül az egykori Trident áruház környékéig.
Az alapítványnak pár napja – a bukaresti Maimultverde Egyesület jóvoltából – sikerült új mobilgátat is elhelyeznie az Olt és a Debren-patak találkozásánál, ami a lefolyó hulladék felfogására szolgál.
A mobilgáton van, ami fennakadjon
Fotó: Háromszéki Közösségi Alapítvány/Facebook
Bereczki Kinga, a Háromszéki Közösségi Alapítvány igazgatójának tájékoztatása szerint a Finnországban gyártott szerkezet sokkal ellenállóbb, és közel négyszer hosszabb a 2021-ben lefektetett és idén áprilisban immár másodjára kettészakadt 16 méteresnél.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!