
Két projekt részeként építenek járdákat a forgalmasabb utcákban Zetelakán
Fotó: Beliczay László
Több utcában is szeretnének térkövezett járdát építeni idén Zetelakán – a cél a gyalogosbiztonság megerősítése a forgalmasabb szakaszokon. Ehhez helyi forrásokat hasznának fel, valamint Hargita Megye Tanácsától is kapnak támogatást.
2021. augusztus 27., 17:282021. augusztus 27., 17:28
Egy korábbi sikertelen projekt után – amikor a kivitelező nem teljesítette a vállaltakat, félbehagyva a munkát –, most ismét járdaépítésbe kezdenek Zetelakán – tudtuk meg Nagy Attila polgármestertől.
Mint mondta, a Gagyi-dombon szeretnének jó minőségű térkövezett gyalogutat kialakítani nagyjából 120 méter hosszan, Székelyudvarhely irányából érkezve a 138-as jelzésű megyei út bal oldalán.
– magyarázta a polgármester.
Fotó: Beliczay László
Hasonló munkára készülnek a Király és a Belső utcákban is, ahol egy korábbi útmodernizálással kapcsolatos projektjük részeként már aszfaltoztak, megoldották a vízelvezetést, valamint a szegélyköveket is elhelyezték. Ezeken a részeken van két kisebb helyszín, ahol köztereket alakítanának ki egyebek mellett padok, ivókutak elhelyezésével, illetve parkosítással. „Ezzel hangulatosabbá szeretnénk varázsolni az utcákat” – fogalmazott Nagy.
Összességében egy közel 400 ezer lejes beruházásról van szó, amit Hargita Megye Tanácsának támogatásával valósítanak meg.
Egy másik beruházás részeként a meglévő mellett további háromszáz méternyi térkövezett járdát építenének ki a Tófalvi utcában, hiszen ott is nagy szükség van erre az autós forgalom miatt – közölte a polgármester.
Fotó: Beliczay László
A munka során parkolóhelyeket alakítanak ki, leaszfaltozzák az útpadkákat, valamint a földalatti vízelvezetést is megoldják. „Itt nem tudunk nagyobb szakaszon dolgozni, hiszen drágább munkálatról van szó, összesen 560 ezer lej az értéke. Ezt saját költségvetésünkből kell fedezzük” – így Nagy. Hozzátette, ez esetben még közbeszerzési eljárást kell hirdessenek a kivitelező megtalálása érdekében, de reméli, hogy a projekt még idén megvalósulhat.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!