
Ádám Valérián tiltakozást szervez
Fotó: Szucher Ervin
Újabb főtéri tüntetést szervez a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) hétfőn, így próbálván tiltakozni a marosvásárhelyi egyetemen uralkodó állapotok ellen.
2018. október 25., 21:002018. október 25., 21:00
2018. október 25., 21:532018. október 25., 21:53
Az RMOGYKE a haza bölcsének, Deák Ferencnek a szavaival hívja gyertyával az utcára hétfőn 18 órától Marosvásárhely lakosságát.
„Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény!” – mondta a ’48-as forradalomban Deák, és vallják az újabb tüntetés szervezői is. Ádám Valérián egyesületi elnök szerint azért fontos most utcára vonulni, mert a MOGYE és a Petru Maior Egyetem összevonása következtében a magyarok részaránya 18 százalék alá csökkent, ráadásul Leonard Azamfirei rektor jóindulatára a legkevésbé lehet számítani.
– áll az érdekvédelmi szervezet felhívásában. Lapunknak nyilatkozva Ádám Valérián elmondta, önszántából a román többségű szenátus nem fogja kezdeményezni a magyar tagozat önállósítását, ezért a magyar oktatóknak és diákoknak saját kezükbe kellene venniük sorsuk irányítását.
Fotó: Szucher Ervin
A Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány és Műszaki Egyetem magyar vezetői szerint
Nagy Előd, a MOGYTME rektor-helyettese úgy véli, míg évekkel ezelőtt úgy tűnt, hogy Ádám Valérián egy nemes ügyet pártfogol, a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti magyar nyelvű továbbképzés ügyét,
Nagy abszurdnak és aljas dolognak tartja, hogy Ádám őt és a tagozatvezető Szabó Bélát a Facebook-on nemzetárulónak nevezte. „A mikrofonba azt kiabálja, hogy léptessük életbe a tanügyi törvényt. Csak azt nem értem, hogy képzeli ezt? Kiáltsuk ki a saját köztársaságunkat, foglaljunk termeket, irodákat, vagy vonuljunk ki a kertbe, a természetbe? Talán használjuk az öklünket? Ez egy nagyon gyatra és irreális elképzelés” – vélekedik a rektor-helyettes egy, a kollégáinak küldött levelében.
Míg egyre inkább elmérgesedni látszik az egyetem magyar vezetői és az Ádám Valérián által vezetett egyesület közti kapcsolat, az előbbi felet az egyetem belső gondjai is emésztik. Mint ismert, néhány héttel ezelőtt a magyar oktatók felfüggesztették részvételüket az immár egyesült egyetemek szenátusában, ám tiltakozásuk eredménytelen maradt. Az intézmény döntéshozó testülete a magyar fél jelenléte nélkül is elfogadta az alig pár napos közvitára bocsátott új Chartát.
A magyar tanárok közül van, aki a tárgyalás mielőbbi elkezdése mellett tör pálcát, van, aki az adott körülményekben nem látja annak értelmét. Abban nagyjából minden magyar tanügyi káder egyetért, hogy a politikumra kellene támaszkodni. Az viszont szintén kérdőjeleket vet fel, hogy helyi szinten vagy Bukarestben kellene keresni a megoldást.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!