
Fotó: RMDSZ
Tízmillió védőmaszkot adományoz a Pápai Hús Kft. tulajdonosa, a CHI FU Hungary cégcsoport és Frank Liu magyar állampolgársággal is rendelkező nemzetközi befektető a magyarországi közintézményeknek és a határon túli magyaroknak. A segítségnek köszönhetően Erdélybe közel 1,2 millió védőmaszk érkezett.
2020. november 11., 16:382020. november 11., 16:38
A felajánlók szerint a maszkokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium közreműködésével még novemberben eljuttatják a kívánt helyekre – számolt be az MTI. Nyolcmillió maszkot szánnak a magyarországi közintézményekben dolgozók részére,
A romániai magyar közösségnek 1 184 000 darabot, a szlovákiai magyar közösségnek 400 ezer darabot, a szerbiai magyar közösségnek 250 ezer darabot, az ukrajnai magyar közösségnek 150 ezer darabot, a horvátországi magyar közösségnek tízezer darabot, a szlovéniai magyar közösségnek pedig hatezer darabot juttatnak el. Közölték azt is, hogy
Az adományozott egészségügyi maszkok Magyarországon legkevesebb négymillió ember,
Mint Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke szerdai megkeresésünkre elmondta, a szállítmány megérkezett a Kolozs megyei Tordatúrra, onnan vették át a maszkokat a megyei megbízottak.
A szövetség tájékoztatása szerint az 1,2 millió sebészeti maszkból a Szent Ferenc Alapítvány munkatársai és a gondozásukban lévő gyermekek, a Caritas Alapítvány és a Diakónia Alapítvány munkatársai, valamint 16 erdélyi megye iskolái, idősotthonai, egészségügyi intézményei és egyházai részesülnek.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!