
Fotó: NÉKED együttes
Végigzenélte a fesztiválszezont a legújabb gyergyószentmiklósi együttes, a NÉKED. A fellépések mellett stúdióban is dolgoztak, most jelent meg az új daluk, a Világoskék napfény.
2024. október 30., 19:222024. október 30., 19:22
2024. november 01., 10:172024. november 01., 10:17
Az idén februárban alakult NÉKED sűrű időszakon van túl. Az első évben 17 fellépésük volt, amelyeken tíz, saját dalból álló repertoárjukat játszották.
„Sűrű volt a nyár, folyamatosan próbáltunk és koncerteztünk.
– mondták.
A legújabb megjelent daluk címe Világoskék napfény, és épp egy éve, tavaly november 1-jén született meg. Ez a zenekar első balladája, egy zongorával adják elő a koncerteken.
A nyár után stúdióba vonultak, ahol négy dalt rögzítettek. Pécsen, Ligeti György producerrel dolgozták ki a felvételeket. A Világoskék napfény ebből a merítésből az első megjelenés, a videót Benedek Szabolcs készítette, a zenei masztert Szabó Szebasztián végezte.
November 7-én Magyarfenesen lépnek fel, és utána idén még három alkalommal lépnek színpadra, amiből kettőnek már nyilvános a helyszíne. A 4S Street zenekar meghívására Nyíregyházán és Szarvason is bemutatkozhatnak.
– nyilatkozták a srácok.
Aláírták a gyergyószentmiklósi Mobilitás 2 projekt kivitelezési szerződését, így augusztusban kezdődhetnek a munkálatok. A közel 15 millió lejes beruházás többek között útfelújítást, új járdákat, parkolókat és zöldfelületek rendezését is magában foglalja.
Több mint 23 köbméter, eredetét igazoló okmányok nélküli faanyagot találtak a rendőrök egy Hargita megyei erdészeti vállalkozásnál végzett ellenőrzés során. Az érintett cégre 10 ezer lejes bírságot szabtak ki, a faanyagot pedig elkobozták.
Alexandru Rogobete szociáldemokrata (PSD) képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy módosító javaslatot nyújtott be, amellyel mentesítené az egészségügyet a létszámstop alól.
Több mint száz alkohol és drogtesztet végzett a közúti rendőrség Tusványos első két napján, azonban mindegyik eredménye negatív lett. Műszaki meghibásodások miatt azonban kilenc sofőrt büntettek összesen valamivel több mint 5 ezer lejes bírsággal.
A magyar autonómiatörekvések jelenéről és jövőjéről vitáztak Tusványos második napján politikusok, jogászok és nemzetpolitikai szereplők. A beszélgetés középpontjában Székelyföld, Vajdaság és az európai kisebbségvédelem állt.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia több megyéjére és Bukarestre.
A szélsőségesen identitásközpontú és szuverenista irányzatok térnyerése nem magyarázható kizárólag manipulációval – olvasható a „Románia az EU-ban” stratégiai elemzőcsoportnak az elnöki hivatal által szerdán közzétett jelentésében.
Pulóveres reggelek, 20 Celsius-fok alatti nappali csúcshőmérsékletek – az idei július továbbra sem a megszokott arcát mutatja. Székelyföldön a hajnali minimumok és a nappali maximumok is inkább egy késő őszi napot idéznek, mint a nyár derekát.
Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter a Várhelyi Olivér egészségügyért és állatjólétért felelős uniós biztossal folytatott megbeszélésen nagyobb rugalmasságot kért az Európai Bizottság (EB) részéről a juhkivitel feltételeinek alkalmazásában.
szóljon hozzá!