
Könczey Csaba, Verestóy Erika, Szőcs Adél és Fülöp Enikő
Fotó: Gergely Imre
Új orvosigazgató és gazdasági igazgató kezdte el a munkát a gyergyószentmiklósi kórháznál, így hosszú idő után megalakulhatott az intézmény vezetőtanácsa. Emellett főasszisztenst is kineveztek, akinek feladata az ápolási tevékenység összehangolása lesz.
2022. november 10., 09:042022. november 10., 09:04
2022. november 10., 10:252022. november 10., 10:25
Könczey Csaba sebész főorvos személyében új orvosigazgatója van a kórháznak, gazdasági igazgatóként Szőcs Adél közgazdász vesz részt az intézmény vezetésében, Verestóy Erika pedig főasszisztensi tisztséget is betölt ezentúl – ismertette Fülöp Enikő kórházmenedzser. Mindez egy nagyon hosszú folyamat után valósult meg, és ezzel immár
A kórháznak 2015-ben volt utoljára versenyvizsga után hivatalba lépett orvosigazgatója, azóta megbízottként töltötték be a tisztséget az ezt vállaló orvosok. Az utóbbi időszakban Biró Csaba sebész főorvos vállalta ezt a megbízatást, aki tevékenységével jelentősen hozzájárult a kórház zökkenőmentes működéséhez – mondta el Fülöp Enikő.
Arra is rámutatott, hogy bár folyamatosan meghirdették ezeket a tisztségeket, nem voltak jelentkezők, aminek oka a tisztséggel járó számos feladat és felelősség, valamint hogy a jelenlegi hatályos szabályozás szerint
Az anyagi motiváció hiányában biztosan elmondható, hogy
– mutatott rá a kórházmenedzser. Hozzátette, ugyanez igaz a másik két új vezetőre is, akiknek
Könczey, aki hét éve dolgozik a gyergyószentmiklósi kórházban, és három éve a sürgősségi osztály koordinátora is, elmondta, fő célkitűzésének tartja, hogy segítsen az intézmény akkreditációjának megszerzésében. Mint ismert, a kórházaknak ötévente kell megújítaniuk az általuk biztosított szolgáltatások minőségét, megbízhatóságát igazoló akkreditálást, ez van most folyamatban.
A frissen hivatalba lépett gazdasági igazgató, Szőcs Adél közgazdász két éve dolgozik a kórháznál, addig magánvállalkozásoknál dolgozott. Beletanult, átlátja a feladatkört, és az utóbbi évtől már menedzsmentszintű tevékenységet is ellát.
Verestóy Erika, az új főasszisztens 1994 óta a kórház munkatársa, és 2001-től a szülészeti osztály főnővéreként dolgozik. A szülészet-nőgyógyászatot, újszülöttosztályt, szülőszobákat és műtőblokkot összefogó kapocsként jellemzi magát, és amint elmondta, egy ilyen nagy osztály összefogása után a kórház ápolási tevékenységeinek összehangolását
Fülöp Enikő kérdésünkre reagálva kifejtette, a páciensek nem fognak egyik napról a másikra jelentős különbséget látni a jelenlegi működéshez képest, de
Az orvosigazgató tapasztalata alapján tudja, hogy mit lehet változtatni, egyszerűsíteni, például a járóbeteg-ellátás programjának kialakításában.
Az új főasszisztens feladata lesz közösen az osztályok főnővéreivel kidolgozni egy olyan rendszert, ami az itt kezelt betegeket segíti azután is, hogy elhagyták a kórházat.
A gazdasági igazgató pedig mindent meg fog tenni, hogy a kórház működéséhez, fejlesztéséhez és az új elképzelések megvalósításához szükséges forrásokat előteremtse.
A kórházmenedzser elmondta azt is, hogy az utóbbi pár hónapban több szakorvossal is bővült az intézmény szakembergárdája: Bejan Alexandru általános sebész és az utolsó éves rezidens gyermekgyógyász, Nagy Katalin, valamint Trucza Orsolya diabetológus érkezésével, az intenzív terápia osztályon pedig Varga Péter főorvos alkalmazásával erősödött a szakmai gárda.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
szóljon hozzá!