
Pál Levente és Nagy Zoltán
Fotó: Baricz-Tamás Imola
Hétfőtől Pál Levente közgazdász Gyergyószentmiklós városmenedzsere – jelentette be Nagy Zoltán polgármester szerdai sajtótájékoztatóján. Pál Levente tanácsosi tisztségéről lemondott, a továbbiakban nem kíván politikai szerepet sem vállalni. A városháza működésének gördülékenyebbé tételén, koordinálásán dolgozik.
2018. március 14., 19:482018. március 14., 19:48
2018. március 14., 20:052018. március 14., 20:05
„Pál Leventében látom a város menedzserét, szakmailag jól felkészült, és az elmúlt időszak tapasztalatából van rálátása is erre a feladatra.
– ismertette a Gyergyószentmiklós polgármestere, hozzátéve, hogy Pál Levente korábban is látott el vezetői tisztségeket, és az elmúlt időszakban tanácsosként a gazdasági bizottságban fejtette ki tevékenységét. A városmenedzser a város legmagasabb köztisztviselői pozíciójában levő személy, aki tulajdonképpen
„A közigazgatási törvény értelmében a városmenedzser szerződése a polgármester mandátumáig tart, de maradhat is az állásában, ha váltásra kerül sor” – jelezte Nagy Zoltán. Továbbá arról is beszélt, hogy a korábbi városmenedzser, Molnár Judith tavaly decemberben nyújtotta be lelmondását, az ő személyes döntése volt.
Pál Levente korábban négy évig volt a művelődési központ vezetője, majd a Caritas Vidékfejlesztés gyergyószentmiklósi vezetésében vett részt, önkormányzati képviselőként tevékenykedett a gazdasági bizottság elnökeként. Mint mondta, tanácsosként is volt rálátása a városmenedzseri tevékenységre, és kihasználva a lehetőséget az állás megpályázásával, még közelebb került a hivatalhoz.
„A városmenedzseri állás széleskörű pozíció, tulajdonképpen a városháza működésének az összehangolása a feladatom, beleértve a pályázatok nyomon követését és végrehajtását is, illetve a hivatalon belüli osztályok működésének koordinálása” – fogalmazott Pál Levente.
A városmenedzsernek harminc nap alatt kell lemondania a többi tisztségéről. Pál Levente tanácsosi tisztségéből való felmentését már jegyeztette, párttagságáról és politikai szerepvállalásáról is lemond, ez amúgy nem kötelező. „A városmenedzseri állás nem párt- vagy politikai funkció” – tette hozzá.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Nagyszabású ellenőrzést tartott vasárnap délután a 15-ös országúton a Hargita megyei rendőrség. Huszonkét sofőrnél végeztek alkohol- és drogtesztet, de az autók műszaki állapotát is ellenőrizték.
A természetes légkondicionálás fontosságára hívják fel a figyelmet kertészeti szakemberek, hangsúlyozva, hogy a növényzet komplex, biológiai úton csökkenti a forróságot.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
szóljon hozzá!