
Simó Árpád elfoglalta a testületben megüresedett helyet. Háttérben a többi tanácsos online bejelentkezéssel figyeli a beiktatást
Fotó: Erdély Bálint Előd
Politikai nyilatkozatokkal tűzdelt ülést tartott csütörtökön Székelyudvarhely önkormányzati képviselő-testülete. A városatyák többsége online jelentkezett be, a városháza Orbán Balázs-teremében pedig érvényesítették Simó Árpád mandátumát.
2020. május 28., 14:432020. május 28., 14:43
Már a soros ülés megtartásának körülményei kapcsán vita alakult ki: az új önkormányzati képviselő beiktatásának ünnepélyes volta miatt egyesek kezdeményezték, hogy az ülést – a megfelelő járványvédelmi előírások betartása mellett – a városháza Szent István-termében tartsák. Az ülés végül felemásra sikeredett, hiszen
A napirenden tizennyolc pont szerepelt, egyebek mellett korábbi ülések jegyzőkönyveinek az elfogadása, illetve több adminisztratív vagy szociális jellegű tervezet.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A tanácsülés elején letette önkormányzati képviselői esküjét Simó Árpád, aki Szarvas Zsuzsa lemondását követően juthatott mandátumhoz az EMNP–MPP-koalíció tagjaként. Ugyancsak az ülés elején tárgyalta a testület a város költségvetésének kiigazítását: ezúttal 1,4 millió lejt fogadtak el a városi kórház számára (ennek oroszlánrésze a személyzetnek járó veszélyességi pótlék, illetve más külső támogatások).
Feszültséget szült ugyanakkor az Udvarhelyi Média Kft. ügye, ugyanis Gálfi Árpád polgármester ismét napirendre tűzte az ügyvédfogadást. A külső jogi képviselet bevonása határidős volt, hiszen a számvevőszék május végéig adott erre haladékot a városvezetőnek. A médiavállalkozás okozta 500 ezer lejes kárt (és az azóta felhalmozódott büntetőkamatokat, összesen több mint 700 ezer lejt) a polgármesternek kell behajtania: az újonnan kibővített polgármesteri rendelet értelmében
Benedek Árpád Csaba RMDSZ-es önkormányzati képviselő azon felvetésére, hogy az ügyben nemcsak a megnevezett tizenegy tanácsos, hanem a 2014–2015-ben mandátumát töltő teljes testület felelős, Gálfi határozottan kijelentette, az akkori jegyzőkönyvekből egyértelműen kiderül, hogy az EMNP és az MPP városatyái minden alkalommal ellenezték a törzstőkeemelést. Ugyanakkor felhívta Benedek figyelmét, hogy az ügyben érintettként postán küldte el a polgármesteri hivatal a teljes iratcsomót, amelyet Benedek (Jakab Áron Csabával és Kulcsár-Székely Attilával együtt) kétszeri felkérésre sem vett át. Ezzel szemben ugyanezeket az információkat beadványban kérte a hivataltól májusban.
Derzsi László RMDSZ-es várostya a külső jogi képviselet szükségességét firtatta, amely kapcsán Venczel Attila jegyző újfent kifejtette: a megfelelő jogi képviselet nem oldható meg a polgármesteri hivatalon belül, hisz az egyedüli szabad ügyvéd házastársa az ügyben érintett egyik önkormányzati képviselőnek. Az ügyvédfogadásra vonatkozó tanácshatározat végül úgy mehetett át, hogy az Udvarhelyi Média Kft. perében érintett tanácsosok nem vettek részt az szavazáson.
Jogtalanul bírságolták meg a várost
Ugyancsak a külső jogi képviselet jóváhagyását kérte a testülettől Gálfi egy, a szejkefürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését érintő ügyben. Mint kiderült, az építkezési felügyelőség a dokumentációval kapcsolatos rendellenességek miatt tízezer lejes bírságot szabott ki Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalára. A büntetés jogtalan, sőt törvénytelen – szögezte le Venczel Attila jegyző, ezért szükséges megfellebbezni azt. A kialakult politikai adok-kapok eredményeként azonban az önkormányzati testület végül nem hagyta jóvá az ügyvédfogadást.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!