
Fotó: Gábos Albin
A csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium Kollégiumának külső és belső felújítását valósították meg magyar kormánytámogatásból, a munkálatok költsége meghaladta a kétmillió lejt. Tekintettel arra, hogy további fejlesztésekre van szükség, ezért hozzávetőleg ugyanekkora összegre készül pályázni az ingatlant ügykezelő Szent Kereszt Plébánia és az iskola közössége.
2019. május 12., 13:392019. május 12., 13:39
Tamás Levente, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium igazgatója a nagyszabású beruházásaik eredményéről és jövőbeli terveikről is beszámolt a Székelyhonnak. Nemrég zárták le ugyanis a bentlakás épületének külső és belső felújítását célzó projektjüket, amelyet a magyar kormány a Bethlen Gábor Alap révén 2,174 millió lejjel támogatott.
„A pályázatot 2016 decemberében nyújtottuk be, azonban az előkészítési fázisban nem volt előrelátható számos költség (...), így az eredeti elképzelések csak részben valósulhattak meg” – magyarázta az igazgató.
Fotó: Gábos Albin
A munkálatok során végül elkészült az épület külső hőszigetelése, a tetőfödém szigetelése, a tetőhéjazat javítása, főként a külső nyílászárók cseréje, az épülethomlokzatok festése, továbbá a vizesblokkok teljes felújítása. Ugyanakkor sikerült részben megoldani a belső padlóburkolatok cseréjét és a belső festést, valamint a fűtésrendszeren és a villanyhálózaton a legszükségesebb funkcionális javításokat is elvégezték. Továbbá a Hargita megyei önkormányzat is hozzájárult egy pályázat révén a tűzoltósági engedélyezéshez szükséges száraztűzcsap-hálózat kiépítéséhez.
„Viszont a fűtés- és villamoshálózat teljes felújítása nem tudott megvalósulni ebből a pénzkeretből. Ugyanakkor a központi park felőli terasz vízszigetelése és a héjazat javítása, a tűzoltósági engedélyeztetéshez szükséges füstérzékelő- és riasztórendszer felszerelése, valamint a nagyterem festése és nyílászáróinak cseréje is egy következő szakaszra maradt” – sorolta a további tennivalókat a tanintézet vezetője, hozzátéve, hogy becsléseik szerint ezeknek a kivitelezéséhez
Az ingatlant ügykezelő Szent Kereszt Plébánia és az iskola vezetősége már kész tervekkel rendelkezik a beruházás folytatásához, ezért újabb pályázatokat, illetve támogatási kérelmeket adott le többek között a Bethlen Gábor Alaphoz és a Hargita megyei, valamint a helyi önkormányzatokhoz a tervezett fejlesztések befejezésére.
Fotó: Gábos Albin
„Fontos megjegyezni azonban, hogy az eddig elvégzett munka is jelentősnek számít, hiszen
az eredetileg nem kollégiumnak szánt épületen, és amelyben Hargita megye második legnagyobb diákotthona működik” – hangsúlyozta Tamás Levente.
Fotó: Gábos Albin
Mint megtudtuk, az ingatlant eredetileg uszodának tervezték, később szabták át iskolai használatra, így 2001 óta a gimnázium diákotthonaként működik (140 férőhellyel), ugyanakkor konyha és étkezde is működik benne, továbbá van egy kápolnadíszterme, amely az iskolai célú programok mellett otthont ad a város kulturális, művelődési és tudományos rendezvényeinek.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás