
Fotó: Székelyhon
Csak június 1-jétől jár bírság a számlák eFactura rendszerbe történő feltöltésének elmulasztása esetén – jelentette be pénteken a pénzügyminiszter.
2024. március 22., 19:492024. március 22., 19:49
2024. március 22., 19:572024. március 22., 19:57
Marcel Boloş Facebook-bejegyzésében azt írta, az üzleti szféra képviselőinek kérésére
azoknak, akik elmulasztják feltölteni a számlákat a rendszerbe a kibocsátásuktól számított öt munkanapon belül.
Eredetileg április 1-jétől büntettek volna, de egy pénteken közvitára bocsátott tervezet értelmében erre csak június 1-től kerül majd sor. A módosítást a tervek szerint jövő heti ülésén fogadja majd el a kormány – írja a Agerpres hírügynökség a tárcavezető közlésére hivatkozva.
A miniszter ugyanakkor arra buzdított minden érintettet, hogy használják ki a következő két hónapot a január 1-jétől bevezetett elektronikus számlázási rendszerre történő áttérésre.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!