Hirdetés
Hirdetés

Új beruházási projekteket készítenek elő Gyergyószentmiklóson

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Módosították az önkormányzat beruházási listáját, hogy új projektek indulhassanak el, levegőhöz jut a VSK, továbbá út-és járdajavításról is döntöttek a gyergyószentmiklósi képviselő-testület csütörtöki ülésén.

Gergely Imre

2024. október 31., 18:092024. október 31., 18:09

Sürgős volt a testület összehívása, hiszen október 31. az utolsó dátum amíg a beruházási lista módosítható, másként csak

jövő tavasszal az új költségvetés elfogadásakor lehetne bármiféle új beruházást kezdeményezni

– ismertette Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere. Mint fogalmazott, addig kifutna a város több pályázati határidőből is.

Hirdetés

Pályázatot szeretne benyújtani az önkormányzat újabb tömbházak hőszigetelésére – ez lenne az egyik most elinduló projekt, azonban eddig csak két tömbház lakói igényelték ezt.

A városháza törekszik arra, hogy ebbe másokat is bevonjanak, hogy több tömbház újulhasson meg 2 százalékos önrész vállalása mellett.

Lehetőség kínálkozik nemcsak a tömbházak, hanem azok környezetének rehabilitálására is. A Virág lakónegyed lehet az első ilyen, ahol a telekkönyvezési folyamat hamarosan lezárulhat – hangzott el.

Előtanulmányok készülnek egy újabb mobilitási tervhez, és most indulhat el a tervek elkészítése az Anghel Saligny tervben finanszírozást nyert utcák korszerűsítéséhez.

Gyergyószentmiklós még 2022-ben nyert támogatást a Temető, Makkos, Ady Endre, Mogyorós, Régigyár, Tűzoltó, Fürdő, Budai Nagy Antal utcák és a Jakab Antal tér modernizálására de

azóta sem történt semmilyen előrelépés.

Nagy Zoltán azt szeretné, hogy a tél folyamán elkészüljenek a tervekkel, ha kiírhatnák a közbeszerzést és tavasszal elkezdődhetnének a munkálatok legalább az érintett utcák egy részében.

Saját finanszírozásból viszont már ebben az évben megtörténik a főtéren a városháza előtti járda rendbetétele.

A decemberi városnapokra ez már el is készülhet.

November 11-től három hétig szakaszosan lezárják a forgalom elől a Gyilkostó-utat, hogy a közművesítési munkálatok során felásott útburkolatot helyreállíthassák – erről szólt egy másik határozat.

A költségvetés módosításának hangsúlyos pontjaként a Gyergyószentmiklósi Városi Sportklub szorult helyzetén könnyítettek.

A VSK-nak az év utolsó három hónapjára már sem az alkalmazottak fizetésére, sem a működési költségeinek fedezésére nem maradt pénze.

Most átcsoportosításokból 486 ezer lejt hagytak jóvá számukra, aminek része a 3. ligába a nyáron feljutott labdarúgócsapatnak megígért támogatás.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés