Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, hogy idén sem születik ítélet Borbolyék perében

Korábbi útfelújításokat kifogásolt a vádhatóság. Képünk illusztráció •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Korábbi útfelújításokat kifogásolt a vádhatóság. Képünk illusztráció

Fotó: Erdély Bálint Előd

Noha rendben zajlanak a tanúmeghallgatások, még várni kell az elsőfokú ítélet meghozatalára a Borboly Csaba és tizenkét másik személy ellen 2013-ban indult büntetőperben. Szerdán újabb négy tanút hallgatott meg a bíróság.

Kovács Attila

2021. október 20., 21:452021. október 20., 21:45

A Maros Megyei Törvényszéken folyamatban levő bírósági eljárás szerdai tárgyalása a délutáni órákban ért véget, a beidézett négy tanú meghallgatása több mint öt órán át tartott.

Ezúttal a vádhatóság által kifogásolt munkálatok közül továbbra is a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es számú megyei út 2010-ben végzett felújításával kapcsolatos részletekre volt kíváncsi a tárgyalást vezető bíró és az ügyvédek.

A tanúk között ott volt a tervező cég szakértője, a Hargita megyei útgondnokság akkori vezetője, egy volt megyei önkormányzati képviselő, illetve annak a cégnek a képviselője is, amely mintát vett az elkészült aszfaltrétegekből, és azt rendben találta. Mint Sergiu Bogdan, Borboly Csaba ügyvédje kérdésünkre elmondta, a következő tárgyalási napon újabb négy tanú meghallgatása várható,

összesen pedig még 10 személy van hátra a tanúk közül a vádiratban felsorolt 28-ból.

Ennek megfelelően ebben az évben még nem várható ítélethozatal, annál is inkább, mert a bíróság előtt még be kell mutatni a védelem által kért bizonyítékokat is – közölte az ügyvéd.

Hirdetés

Kifogásolt útfelújítások

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) 2013-ban vádolta meg a Hargita megyei önkormányzat elnökét, Borboly Csabát közérdek ellen elkövetett többrendbeli hivatali visszaéléssel, magánokirat-hamisításra való többrendbeli felbujtással, hamisított közokirat felhasználására való felbujtással, közokirat-hamisítással, illetve rágalmazó feljelentéssel. Vele együtt további tizenkét személyt küldtek a vádlottak padjára. A DNA szerint a vádlottak két megyei út – a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es – egy egy szakaszának felújítása során több mint 4,8 millió lejjel károsították meg Hargita megyét. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés