Zsúfolt ünnepnapok a mentősöknek

Az év más időszakához képest gyakrabban hívták a mentőket hasi görcsök, illetve a túlzott alkoholfogyasztáshoz köthető verekedések miatt Hargita megyében a karácsonyi ünnepnapok alatt.

Széchely István

2014. december 29., 19:222014. december 29., 19:22

2014. december 29., 20:122014. december 29., 20:12

December 24-én, 25-én és 26-án összesen 163 alkalommal riasztották a Hargita Megyei Mentőszolgálatot, hasi görcsök, gyomorrontások miatt a szokásosnál több alkalommal, de gyakoribban voltak a verekedések is.

Mint azt a megyei mentőszolgálat diszpécsere elmondta, a segélyhívások gyakorisága nem tért el a karácsonykor megszokottól, tehát az idei ünnepnapokon nem ugrott meg a riasztások száma más évekhez képest. A szokásosnál viszont többen verekedtek össze ittas állapotban, testi sértés miatt nyolc alkalommal hívták a mentőket három nap alatt. A hívások gyakoriságát tekintve az elsők között vannak a hasi görcsök és gyomorrontások, ezek miatt tizennyolc személyhez kértek mentőt az említett napokon. Ennél gyakrabban csak magas vérnyomás, illetve lázas állapot miatt hívták a mentőket, huszonegy, illetve húsz alkalommal.

Túlzott alkoholfogyasztás miatti segélyhívás viszont egy sem volt idén, és nem volt sok öngyilkossági kísérlet sem, a mentőszolgálatot egy alkalommal riasztották emiatt, ez egy gyógyszeres öngyilkossági kísérlet volt. A személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma négy volt, ezekben összesen négy személy sérült meg – tájékoztatott a megyei mentőszolgálat diszpécsere. Az ünnepnapok alatt átlagos volt a szív- és érrendszeri panaszok száma, a magas vérnyomáson kívül különféle szívproblémák miatt kilenc, agyvérzés miatt pedig nyolc esetben riasztották a mentőket Hargita megyében. Cukorbetegekhez három alkalommal hívtak mentőt.

A mentős hívásösszesítésbe hét szülés, hat csonttörés, hat különféle trauma, három epilepsziás roham, hét ájulás, hat pillanatnyi elmezavar, négy asztmás roham, egy hasmenés, három kómás állapot, három rángógörcs, két felső tápcsatornai vérzés, egy allergiás reakció és kilenc légzéselégtelenség került be. Az említett időszakban egy haláleset történt, egy személyt viszont sikeresen újraélesztettek a mentősök.

Nem kaptak több segélyhívást, mint máskor, hasonló időszakban, mondta el Ambrus József, a Hargita Megyei Mentőszolgálat orvosigazgatója is, kiemelte azonban, hogy ezúttal nem hívták a mentőket túlzott alkoholfogyasztás miatt, így ebből a szempontból csendesek voltak a karácsonyi ünnepnapok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 06., vasárnap

Iskolakezdés és útlezárások: torlódásokkal teli, nehéz reggel jön Székelyudvarhelyen

Hosszabb menetidőre és megnövekedett forgalomra figyelmeztet a helyi rendőrség szeptember 7-én, az új tanév első napján. Az iskolák környékén és a város főbb útvonalain már a reggeli órákban torlódások alakulhatnak ki.

Iskolakezdés és útlezárások: torlódásokkal teli, nehéz reggel jön Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Amikor Székelyudvarhely a hagyományőrzés helyszínévé válik – fotókon az Erdélyi Táncháztalálkozó felvonulása

Az idei Erdélyi Táncháztalálkozón résztvevő népes közösség pénteken délután vonult fel Székelyudvarhely utcáin – látványos képriportunkban mutatjuk a pillanatokat.

Amikor Székelyudvarhely a hagyományőrzés helyszínévé válik – fotókon az Erdélyi Táncháztalálkozó felvonulása
2026. szeptember 04., péntek

Részegen balesetezett egy sofőr Homoródszentmártonban

Kerítésnek hajtott autójával egy 40 éves férfi csütörtök este Homoródszentmártonban – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen balesetezett egy sofőr Homoródszentmártonban
2026. szeptember 03., csütörtök

Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen egy benzinkút közelében

Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen, a Petrom benzinkút közelében munkálatok végzése közben csütörtökön. A helyszínre a székelyudvarhelyi tűzoltók vonultak ki.

Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen egy benzinkút közelében
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Pénteken kísérik utolsó útjára Daniel Ernő nyugalmazott plébánost

Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos, temetése pénteken lesz.

Pénteken kísérik utolsó útjára Daniel Ernő nyugalmazott plébánost
2026. szeptember 03., csütörtök

Indulnak a Lábbuszok Székelyudvarhelyen is, önkéntes sofőröket keresnek

A tanévkezdéssel együtt újraindul a Lábbusz Székelyudvarhelyen is. A program működtetéséhez önkéntes sofőröket is keresnek.

Indulnak a Lábbuszok Székelyudvarhelyen is, önkéntes sofőröket keresnek
2026. szeptember 02., szerda

Áramszünet lesz Székelykeresztúron és Alsóboldogfalván

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás szeptember 3-án Székelykeresztúr és Alsóboldogfalva egyes részein.

Áramszünet lesz Székelykeresztúron és Alsóboldogfalván
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Új szintre lépett az emlődaganatok sebészeti kezelése Székelyudvarhelyen

Jelentős lépést tettek az emlődaganatok korszerű sebészeti ellátásában a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban. Az új technológiával már hat műtétet végeztek.

Új szintre lépett az emlődaganatok sebészeti kezelése Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 01., kedd

Teljesen lezárják a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszát

Lezárják az autós forgalom előtt szerda reggel 8 órától a Bethlen Gábor utca bíróság és kórházi körforgalom közötti szakaszát Székelyudvarhelyen.

Teljesen lezárják a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszát
2026. szeptember 01., kedd

Forgalomkorlátozásokra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában

Elkezdődött Székelyudvarhely köves utcáinak őszi karbantartása, ezért a következő időszakban több városrészben is ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Forgalomkorlátozásokra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés