Több mint 9 millió lej bérkiegészítésekre

A napokban 9,433 millió lejt hagyott jóvá a kormány a Hargita megyei pedagógusok által peres úton megnyert bérkiegészítések újabb részletére.

R. Kiss Edit

2015. augusztus 06., 18:172015. augusztus 06., 18:17

Valószínűleg az augusztusi fizetéssel együtt kapják majd meg szeptemberben a perekbe bekapcsolódott pedagógusok a bíróságok által megítélt bérkiegészítések ezen újabb részletét – közölte Csukás Levente. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség gazdasági igazgatója ismertette, idén már kifizetett a kormány 28,4 millió lejt a megyebeli pedagógusoknak, ez a tavasszal és júniusban kiosztott összeg fedezte a peres úton megnyert bérkiegészítések 2015-re még hátralévő részletét és a 2016-ban esedékes összegek egy részét is.

Mint ismeretes, a kormány öt évre, 2016-ig osztotta fel kifizetésre a perrel megnyert bérkiegészítéseket, miután azonban a szakszervezetek ezt követően a várt pénz kamataira is kezdtek pereket megnyerni, igyekeznek előre kifizetni a még hátralévő összegeket. A megye számára most jóváhagyott több mint kilencmillió lej már a 2016-ban kifizetésre esedékes bérkiegészítés részét képezi. Hargita megyében még mintegy nyolcmillió lejre lenne szükség ahhoz, hogy teljesen törlesszék a pert nyert pedagógusok járandóságát 2016-ra is. Amint Csukás Levente elmondta, van remény arra, hogy ezt a pénzt még idén novemberben ki fogják utalni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Szkennert rendelt, bóvli kis hangfalat kapott helyette

Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.

Szkennert rendelt, bóvli kis hangfalat kapott helyette
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Soha nem voltak még ennyien a motoros szezonnyitón – videó

Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.

Soha nem voltak még ennyien a motoros szezonnyitón – videó
2026. április 26., vasárnap

Fogyasztók százai maradtak villanyáram nélkül az erős szél miatt

Villanyáram-kiesést okozott az erős szél több Hargita megyei településen vasárnap délután; összesen 1110 fogyasztó érintett.

Fogyasztók százai maradtak villanyáram nélkül az erős szél miatt
2026. április 26., vasárnap

Orendi Éva: bármihez kezdtem, szívvel-lélekkel csináltam

Több területen is úttörő szerepet vállalt, és egyetlen feladatát sem végezte félgőzzel. Az ő nevéhez kötődik többek között a Pro Animalia Alapítvány létrehozása, valamint Fodor Sándor Csipikéjének bábszínházi színre vitele. Orendi Évával beszélgettünk.

Orendi Éva: bármihez kezdtem, szívvel-lélekkel csináltam
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Nyáron indulhat a csíkszentdomokosi elemi iskola korszerűsítése

Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.

Nyáron indulhat a csíkszentdomokosi elemi iskola korszerűsítése
2026. április 24., péntek

Nagyszabású rendőrségi akció, több ezer lej bírság Csíkkozmáson

Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.

Nagyszabású rendőrségi akció, több ezer lej bírság Csíkkozmáson
2026. április 24., péntek

Caola-gyáregység nem, de a kőzetgyapotgyár épül Csíkszeredában

Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.

Caola-gyáregység nem, de a kőzetgyapotgyár épül Csíkszeredában
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Közel 600 lövedéket robbantottak fel Csíkkarcfalván

Felrobbantottak közel 600 világháborús lövedéket a csíkkarcfalvi improvizált lőtéren Hargita és Brassó megyei tűzszerészek. A veszélyes eszközöket az elmúlt hetekben találták meg Hargita megyében.

Közel 600 lövedéket robbantottak fel Csíkkarcfalván
2026. április 22., szerda

Tömbházakat szigetelnek a Lendület sétányon Csíkszeredában

Hamarosan elkezdődnek a munkálatok a csíkszeredai Lendület sétány 2. és 4. szám alatt. A lakók együttműködését is kérik a kivitelezés felgyorsítása érdekében.

Tömbházakat szigetelnek a Lendület sétányon Csíkszeredában
2026. április 22., szerda

Csúszik a csíkszeredai megyeháza felújítása, de a legfontosabb munkákkal időben elkészülhetnek

Nem készül el júliusig a csíkszeredai megyeháza felújítása, noha a kivitelezés feszes tempóban halad. A cél most az, hogy az európai uniós finanszírozású hőenergetikai korszerűsítést határidőre lezárják. A kiegészítő munkák később is folytatódhatnak.

Csúszik a csíkszeredai megyeháza felújítása, de a legfontosabb munkákkal időben elkészülhetnek
Hirdetés