Hirdetés
Hirdetés

Sírkőmentés a székelyudvarhelyi református temetőkertben

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Két, a helyi színháztörténetben meghatározó személy sírját újítják fel a székelyudvarhelyi belvárosi református temetőkertben a Tomcsa Sándor Színház közreműködésével.

László Ildikó

2024. október 24., 20:212024. október 24., 20:21

2024. október 24., 20:222024. október 24., 20:22

Színháztörténeti szempontból fontos személyek síremlékét restaurálják Székelyudvarhelyen, a református temetőkertben. A kezdeményezésben nagy szerepet vállalt a református egyház mellett a Tomcsa Sándor Színház is.

Pitó Zsolt székelyudvarhelyi református lelkipásztor az ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatón elmondta, a színházzal való együttműködésük részét képezi egy nagy kezdeményezésnek, amellyel szeretnék ismertté tenni és megóvni a temetőkert értékeit. Három évvel ezelőtt szakemberek bevonásával mértek fel a temetőt, ugyanis láthatóan romlott számos sírkő állapota.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Mivel az egyháznak nincsen akkora anyagi forrása, hogy minden síremléket önerőből újítsanak fel, olyan csoportokhoz szóltak, mint például orvosok, tanárok, színészek, akik példaképként tekintenek elődeikre, és csatlakoznak a kezdeményezéshez, felvállalva a síremlékek helyreállításának finanszírozását – részletezte a lelkipásztor.

„Szeretnénk tudatosítani a városlakókban, mitől értékes egy síremlék, és

Idézet
reméljük, közös összefogással sok mindent meg tudunk menteni az utókor számára”

– mutatott rá Pitó Zsolt.

A felhívásnak eleget téve a Tomcsa Sándor Színház két olyan személy síremlékének felújításában vesz részt, akik nagy jelentőséggel bírtak a székelyudvarhelyi színháztörténetben.

Hirdetés

A székelyudvarhelyi színház tavaly ünnepelte megalakulásának 25 éves évfordulóját, így számukra szimbolikus értékkel is bír, hiszen így nemcsak előre tekintenek, hanem akár 250 évre vissza is – vélekedett a kezdeményezésről Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója.

Két meghatározó alak Székelyudvarhely életében

A temetőkerti sétán Pitó Zsolt és Nagy Pál mellett Fecső Zoltán dokumentumfilmes, valamint Róth András történész is részt vettek, akik

Szigethi Gyula Mihály és Pósa Mihály síremlékét mutatták be.

Szigethi Gyula Mihály sírjának felújítása történészek és alkotóművészek bevonásával zajlott, a sírkövet kiemelték a földből, ugyanis elsüllyedt, és felújították. Fecső Zoltán kifejtette, Szigethi munkássága Székelyudvarhelyen is túlmutat, ezért fontosnak tartották az emlékét őrző sírkő feljavítását.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Szigethi Gyula Mihály fontos alakja a székelyudvarhelyi művelődéstörténetnek. Ő volt a Református Kollégium egyik rangos rektora, emellett a 19. században meghonosította a világi színjátszást egyházi vonalon: a kollégium udvarán felállított színpadon nyilvánossá tette a színjátszást – ismertette Róth András. Szigethi több színdarabot írt és sokat le is fordított.

„Szigethi Gyula Mihály a miénk, tehát Udvarhelyé, ezért is tartom fontosnak, hogy

Idézet
a sírja kiemelkedett a földből”

– mondta a történész.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Mint megtudtuk, nemsokára Pósa Mihály síremlékét állítják helyre. Ő ugyan nem székelyudvarhelyi volt, de a református temetőben nyugszik. Pósa egy neves vándorszínház igazgatója volt, azzal járta az országot, társulatát minden városban jól fogadták és ismerték. 1852-ben hunyt el, és a református temetőbe temették – részletezte Róth András.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A kezdeményezés segítségével eddig három sírkő felújítását sikerült befejezni, de körülbelül még tizenöt síremléket lenne fontos minél előbb helyreállítani – tudtuk meg a református lelkipásztortól. Kiemelte, a jövőben szeretnék folytatni a tevékenységüket, és remélik, sokan csatlakoznak a projekthez.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 06., péntek

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában

Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában
2026. november 06., péntek

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben

Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben
2026. november 06., péntek

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást

Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást
2026. november 06., péntek

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen

Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen
2026. november 05., csütörtök

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része

Egy, a központi zónában zajló építkezési helyszínen megsérült az egyik elektromos vezeték, ami a szolgáltatás kimaradását okozza majdnem az egész városban.

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része
Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része
2026. november 05., csütörtök

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része

Hirdetés
2026. november 04., szerda

Csaknem másfél évvel a bányakatasztrófa után még mindig nem tették biztonságossá az érintett területet Parajdon

Újabb harminc nappal, november 6-tól december 5-ig meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon, mivel még nem végezték el a bányakatasztrófa sújtotta terület biztonságossá tételéhez szükséges munkálatokat.

Csaknem másfél évvel a bányakatasztrófa után még mindig nem tették biztonságossá az érintett területet Parajdon
2026. november 04., szerda

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
2026. november 03., kedd

Novemberben ismét lehetőség nyílik konduktív fejlesztésre Székelyudvarhelyen

Újra Székelyudvarhelyre érkeznek a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának konduktorai, akik gyermekek és felnőttek állapotfelmérését és fejlesztését végzik november folyamán.

Novemberben ismét lehetőség nyílik konduktív fejlesztésre Székelyudvarhelyen
Hirdetés