
Személyautókkal is egyszerűen lehet közlekedni a lekövezett szakaszokon
Fotó: Csató Andrea
Több mezei utat is felújítottak az udvarhelyszéki Kányád községben, amelyeken így már személyautóval is jól lehet haladni.
2025. március 17., 10:272025. március 17., 10:27
Egymillió eurós támogatást kapott az Európai Unió Vidéki Beruházások Ügynökségétől (AFIR) Kányád község, amelyből nagyjából tíz kilométernyi mezei utat hozhattak rendbe. A legfontosabb eredmény, hogy tehermentesítették a 137A és a 133 jelzésű megyei utakat, illetve közvetlen összeköttetést teremtettek a falvak között.
Az egyik legfontosabb szakasz, amelyet sikerült leaszfaltozni, az a 137A jelzésű megyei útról indul (Kányádon belül) és a 133-as megyei útba csatlakozik; gyakorlatilag egy 700 méteres útról van szó. Ez olyan területek mellett is elhalad, amelyek beltelkekké válnak az új általános rendezési terv (PUG) szerint – magyarázta lapunknak György Sándor, a község polgármestere.
Fotó: Csató Andrea
Mint mondta, jól megalapozott, kövezett út készült a megyei úttal párhuzamosan Ége és Székelydálya között, továbbá van egy olyan szakasz, amellyel Égét és Ábránfalvát kötötték össze. Utóbbi mezei út mentén nemcsak vállalkozások vannak, de látványos vidéken, szép tájakon vezet át. Egyebek mellett
A szóban forgó utak személyautóval is jól járhatók, sőt az elöljáró szerint annyira biztos alapot készítettek, hogy némi kövezést követően le is lehetne aszfaltozni.
György Sándor azt is megjegyezte, hogy ha Hargita Megye Tanácsa újraindítja a 133-as megyei utat is érintő nagy útfelújítási projektjét, akkor a korszerűsített szakaszok jó elkerülőutak lehetnek a munkálatok idején.
Fotó: Csató Andrea
A felsoroltakon kívül a projekt részeként elkészítettek egy hidat Miklósfalva határában, valamint
A polgármestertől megtudtuk, hogy mostanra befejeződött a kivitelezés, ám még ki kell fizetni a leszerződött összeg utolsó részletét a megbízott építkezési cégnek. A szükséges összeget a pályáztató kell utalja.
„Sajnálom, hogy minden települést nem érintenek a felújított utak, de sajnos vannak olyan falvak, amelyek nem felelnek meg a pályázati feltételeknek” – fogalmazott a polgármester. A követelmények közé sorolta, hogy legalább háromszáz hektárnyi mezőgazdasági terület, illetve agrár- és más érdekeltségű cégek, turisztikai látványosságok megközelíthetősége kell javuljon a projekt során.
Fotó: Csató Andrea
György Sándor arra is kitért, hogy ha minden esetben az aszfaltozás mellett döntenek, akkor csak három kilométernyi utat tudtak volna felújítani a tíz kilométer helyett, hiszen csak arra lett volna elég a megítélt támogatás.
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!