Hirdetés
Hirdetés

Orbán Balázs Múzeum lesz a Szejkén

Ezt fogják átalakítani és felújítani •  Fotó: Pál Árpád

Ezt fogják átalakítani és felújítani

Fotó: Pál Árpád

Már látványtervet is készíttetett a Székelyföldi Legendárium a Szejkefürdőn elképzelt Orbán Balázs Múzeumról, ahol az író és néprajzkutató munkásságát mutatnák be. A csapat már idén hozzákezdene annak a villának a felújításához, amelyet erre a célra kaptak. A tervek szerint 2018-ra be is fejeznék a munkálatokat.

Fülöp-Székely Botond

2017. március 14., 18:242017. március 14., 18:24

2017. március 14., 18:292017. március 14., 18:29

„Ha elmegyünk Havasalföldre vagy éppen Moldvába, akkor azt látjuk, hogy van például Ion Creangă, Mihai Eminescu vagy Ion Luca Caragiale Emlékház a szülőföldjükön.

Huszonhét éve demokrácia van, és senki nem tiltotta meg, hogy itt is megépüljön az Orbán Balázs Múzeum, ez mégsem történt meg.

Hirdetés

Azt mondjuk, hogy Orbán Balázs a legnagyobb székely és róla kell példát venni, de sok mindent nem is tudunk, amit Székelyföldért tett” – fejtette ki Fazakas Szabolcs ötletgazda, hogy miért látja fontosnak a legnagyobb székely munkásságát bemutató múzeum megépülését. Rámutatott, két évvel ezelőtt felkérte Gidó Csaba és Kápolnási Zsolt történészeket, hogy gyűjtsenek információkat az egykori magyar országgyűlési képviselőről, és ők ezt meg is tették.

A Legendárium által készíttetett látványterv. Jövőre megépülhet az emlékház •  Fotó: Székelyföldi Legendárium Galéria

A Legendárium által készíttetett látványterv. Jövőre megépülhet az emlékház

Fotó: Székelyföldi Legendárium

„Úgy érzem, hogy csapatunknak kutyakötelessége a múzeum felépítése, hiszen a Székelyföldi Legendárium anyagának jó része Orbán Balázs munkásságára épül. Ezek után ennyi tiszteletet részünkről és a közösség részéről is megérdemel” – fogalmazott Fazakas. Szerinte azért is fontos az emlékház, hogy a turisták ne csak a székely kapukat és a síremléket lássák a Szejkén, hanem értsék meg, miért vannak azok ott. „Persze van Orbán Balázs-emlékszoba Székelylengyelfalván, és minden tisztelet ezért, csak sajnos kevesen látogatják, hiszen nem egy főút menti településen található” – tette hozzá.

Egy adományba kapott egyszintes szejkefürdői villát alakít át Orbán Balázs Múzeummá a Székelyföldi Legendárium csapata

– tudtuk meg Fazakastól. Mint mondta, az épület meglehetősen leromlott állapotban van, ezért jelentős felújításra szorul. Az ehhez szükséges tervek a székelylengyelfalvi Orbán Balázs-kúria építészeti elemeit felhasználva készültek el. Két nagy kiállítóterme lesz az emlékháznak: egyikben a legnagyobb székely keleti és hazai tevékenységéről, a másikban pedig nyugati tevékenységéről kaphatnak információt a látogatók. Noha személyes tárgyai nem maradtak fenn, a projektgazdák igyekeznek megteremteni a korabeli hangulatot az épületben. Hang- és képanyagokkal próbálják minél érdekesebbé tenni a majdani többnyelvű tárlatot.

•  Fotó: Székelyföldi Legendárium Galéria

Fotó: Székelyföldi Legendárium

Mivel a kivitelezés nem kevés pénzbe kerül, Fazakas arra kéri a vállalkozókat és a közösséget, hogy ki-ki a maga módján próbáljon segíteni: munkával, építkezési anyagokkal stb.

Idézet
Így mindenki a magáénak tudhatja majd az emlékházat

– fogalmazott. A megvalósítás érdekében együttműködnek Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalával, valamint a Haáz Rezső Múzeummal. Az építkezések már tavasszal elkezdődnének a Szejkén, és a tervek szerint jövőre megnyitnák a múzeumot.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
Hirdetés